2019-02-18 12:18:22• hírek • Bede Emőke

Belső vizsgálat indult a levideózott iskolai verekedés ügyében

Nem is olyan régen számoltunk be olvasóinknak a Szatmár Megyei Rendőrség azon jelentéséről, melyből kiderült, hogy a Szatmár megyei tanintézmények sem mentesek a bűncselekményektől, az elkövetők pedig legtöbbször épp az iskolapadokban ülnek.

Minap újabb esetről rántotta le a leplet egy, a legnépszerűbb közösségi oldalra felkerült videó. A Mircea Eliade Általános Iskolában rögzített képsorokon az látható, amint egy hatodikos fiút először az osztályteremben, majd az udvaron ütlegelnek, rugdosnak társai a többiek szeme láttára. Az üggyel kapcsolatban a tanintézmény igazgatója elmondta, a tanfelügyelőséggel közösen belső vizsgálatot indítottak az eset pontosabb körülményeinek feltárása érdekében. Úgy tudni, a fiúk nem először keveredtek ilyesmibe, mi több, egy korábbi „csínytevésük” miatt magaviseleti jegyüket már levonták. 
 

Emlékeztetőül: a 2018-2019-es tanév első félévében nem kevesebb mint nyolc, iskolában történt bűncselekményt regisztrált a Szatmár Megyei Rendőrség. Négy esetben testi sértés történt, kettőben lopás, illetve volt egy gondatlanságból elkövetett testi sértés is. A „diákcsínyekre” az osztályteremben vagy az udvaron került sor, azonban olyanok is vannak, akik inkább kilógnak a suliból, idejüket a közeli bárokban, kocsmákban töltve. A rendőrség által végrehajtott 63 ellenőrző akció során összesen 84 iszogató tanulót csíptek nyakon az egyenruhások.
 

A rendőrség ezzel kapcsolatban azt közölte, a bűncselekmények legfőképp azért történhettek meg, mert nem megfelelő az iskolában kiépített biztonsági rendszer, illetve bizonyos fokú közömbösség is tapasztalható a diákok részéről a saját és mások biztonságával kapcsolatban. Utóbbi megállapítást hűen példázza a jelenlegi eset is, hiszen az ütlegelt fiú segítségére senki sem sietett, mi több, néhányan még buzdították is a két agresszív gyereket. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: