2015-06-04 12:25:20• hírek • Szatmár.ro

Bemutatta száz napos igazgatósága eredményeit Sorin Ghita

A szatmárnémeti Draxlmaier vezérigazgatója bemutatta az általa hozott változtatásokat.

Száz napos jelentését mutatta be csütörtök délben a közel 7 ezer munkást foglalkoztató gyár. Az igazgató azzal indokolta a sajtótájékoztató összehívását, hogy Szatmár megye sok családjában van legalább egy személy, amelyik a gyárban dolgozik, ezért a lakosságnak tudnia kell, hogy hogyan működik a gyár.

Sorin Ghita elmondta, hogy az elmúlt 100 napban megpróbálta szorosabbra fűzni a kapcsolatot a munkásokkal - bevezette a fogadóórákat, amelyeken az alkalmazott személyesen vele beszélheti meg a felmerülő gondokat. Viszont mindenki meghallgatására nincs elegendő idő, emiatt kerekasztal-beszélgetéseket is tartanak, amelyen a gyár vezetősége mellett a különböző részlegek munkásai által kijelölt küldöttek is részt vesznek.

Az igazgató szerint fontos, hogy a középvezetőket - mestereket - képezzék, ezeknek különböző tanfolyamokat szerveznek.

A kérdésre, miszerint mi lehet az oka a felmondások gyakoriságának, Ghita elmondta: saját tudomása szerint olyanok hagyták el a gyárat, akik külföldi munkavállalásra készültek.

Van kezdeményezés a gyáron belüli szakszervezet megalapítására is - Ghita szerint soha nem álltak az útjában az ilyen irányú kezdeményezésnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: