2010-08-29 18:47:25• hírek • mti

Belga Nagydíj - Lewis Hamilton győzött

Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat és ezzel az élre került a vb-pontversenyben.

A második helyen az ausztrál Mark Webber (Red Bull), a harmadikon pedig a lengyel Robert Kubica (Renault) végzett. A 2008-ban világbajnok Hamilton idei harmadik futamgyőzelmét könyvelhette el és hat versennyel a zárás előtt átvette a vezetést Webbertől a vb-pontversenyben.

A száguldás végig meg-megújuló esőben zajlott, több pilóta kicsúszott, vagy karambolozott és kénytelen volt feladni a versenyt. Erre a sorsra jutott a spanyol Fernando Alonso (Ferrari), a vb-címvédő brit Jenson Button (McLaren) és Rubens Barrichello (Williams) is. A 38 éves brazil 300. F1-es futamán már a nyitókörben búcsúzott a belga GP-től.

A start után az élről rajtoló Webber beragadt és lecsúszott a hatodik helyre, így Hamilton került az élre. Már az első körben elkezdett szakadni az eső. Barrichello megkoccantotta Alonso autóját, aki azonnal berohant a boxba gumit cserélni. Többen kicsúsztak, mások megpróbáltak kereket cserélni. Egyre jobban esett az eső, a háromszázadik futamát "ünneplő" Barrichello autójának maradványai akadályozták a versenyt, ezért beküldték a biztonsági autót. A negyedik körben Hamilton, Button, Sebastian Vettel (német, Red Bull) és Kubica volt a sorrend az élen.

A 17. körben Vettel előzés közben beleakadt Buttonba. Utóbbi kiesett, míg a német autóját helyrepofozták a boxutcában és folytathatta a száguldást, a szabálytalan manőverért pedig áthajtásos büntetést kapott.  Féltávnál továbbra is Hamilton volt az élen, mögötte Kubica, Webber és Massa következett.  Tíz körrel a zárás előtt ismét esni kezdett az eső, a pilóták azonnal kereket cseréltek. Hamilton megpróbált még egy kört menni, kicsúszott a kavicságyba, de visszakormányozta az autóját a pályára.  A boxlátogatás után is Hamilton maradt az élen, Webber viszont megelőzte Kubicát, akinek nem sikerült jól a kerékcseréje.

A 38. körben Alonso a szakadó esőben megpördült, kicsúszott, a Ferrari keresztbeállt a pályán és a spanyol gyalog "folytatta" a versenyt. Ismét beküldték a biztonsági autót, amely három körrel a zárás előtt hagyta el az aszfaltcsíkot, de a hajrában már nem változott a sorrend az élen.

Lewis Hamilton
Foto: Mclaren

1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:29:04.268 ó (átlag: 207,510 km/ó)
2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1.571 mp hátrány
3. Robert Kubica (lengyel, Renault) 3.493 mp h.
4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 8.264 mp h.
5. Adrian Sutil (német, Force India) 9.094 mp h.
6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 12.359 mp h.
7. Michael Schumacher (német, Mercedes) 15.548 mp h.
8. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 16.678 mp h.
9. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 23.851 mp h.
10. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 34.831 mp h.
11. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) 36.019 mp h.
12. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 39.895 mp h.
13. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 49.457 mp h.  
14. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1 kör h.
15. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1 kör h.
16. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) 1 kör h.
17. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) 1 kör h.
18. Timo Glock (német, Virgin) 1 kör h.
19. Jarno Trulli (olasz, Lotus) 1 kör h.
20. Jamamoto Szakon (japán, Hispania) 2 kör h.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: