2010-06-25 14:30:14• hírek • Szatmar.ro

Belépőt nyerhetsz

Amint azt már olvashattátok portálunkon, Szatmárnémetibe költözik az autó-motorsport a júliusi hónap elején.

A repülőtéren megrendezett show, bár csak két napig tart, a szervezők elmondása szerint, illetve a tavalyi év tapasztalata alapján ez lesz az az esemény, amelynek folytatását türelmetlenül fogja várni minden autóversenyt kedvelő. Még mielőtt azon gondolkodnál, hogy a rendezvénynek helyt adó reptérre látogass ki, vagy inkább otthon ülve, a barátokkal egy-két sört elszürcsölgetve ordibáljatok a vb-s gólok láttán, segítek a döntésben! Ezt az Opel Drag Racingen is megteheted:a szervezők rád is gondoltak. Két menet között kivetítőn követheted nyomon a kedvenc focicsapatod teljesítményét. Sőt, az esetleg unatkozó párodat addig elküldheted a helyszínen felállított úszómedencébe, hogy ne siránkozhasson, hogy nyáron strandra kell járni és nem autóversenyekre.

A Szlovákiából, Horvátországból, Magyarországból és itthonról érkező résztvevők leggyorsabb autójukat hozzák el, hiszen a szervezők idén megkapták a Közép-Európai Gyorsulási Bajnokság romániai futamának 2010-es rendezési jogát. A gyorsuló motorok szerelmesei számára itt lesz a magyarországi Trógermókus, aki különböző látványos, ugyanakkor veszélyes bemutatójával fogja elámítani a közönséget. Vigyázat!!! Nagyon komoly dolgokat láthatsz majd.
Ennyiből már minden bizonnyal rájöttél, hogy az Opel Drag Racingen a helyed, mi pedig segítünk neked abban, hogy a pénzed megspórolva, ingyen juss be a rendezvényre.


A gyors autók szerelmesei tudják, hol a helyük...
A gyors autók szerelmesei tudják, hol a helyük


Ezért csak egy egyszerű kérdésre kell válaszolnod: hány lóerős Gerd Habermann jetcarja, a Dragon Hunter, illetve hányszor fog fellépni az idei kétnapos rendezvényen?
A helyes választ a jatek@szatmar.ro email címre várjuk július 1-én 24 óráig. A helyes megfejtők között pénteken 3 kétszemélyes belépőt sorsolunk ki, amellyel mindkét nap bejuthatsz, szórakozhatsz. Igyekezz, hogy ne csússz le a játékról, így a belépőre félretett pénzed sörre, üdítőre, meleg kenyérre és egyéb létszükségletes dolgokra költheted.

Zárójelben megjegyeznénk, hogy a helyes választ megtalálod az eseményről már közölt egyik cikkünkben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: