2008-03-25 11:47:11• hírek • Szatmar.ro

Eddig több, mint négyezer amerikai katona halt meg Irakban

amerikai_katonatemetoLegutóbb, vasárnap, négy amerikai katona vesztette életét Bagdad  városában.

Több mint négyezer főre emelkedett az iraki harcokban elesett, illetve erőszakos cselekményekben meghalt amerikai katonák száma, azóta, hogy az Egyesült Államok 5 éve megtámadta az arab országot.

A veszteséglistát az AFP francia hírügynökség közölte saját összesítése alapján azt követően, hogy vasárnap Bagdadban újabb négy katona vesztette életét.

Az amerikaiakon kívül a britek 175 katonájukat, a többi szövetséges ország kontingensei pedig 133 emberüket vesztették el azóta, hogy Irak ellen 2003. március 20-án megkezdődött az invázió. Ugyanakkor a bagdadi kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadója, Mowaffak al-Roubaie éppen vasárnap nyilatkozta azt az egyik amerikai televíziónak, hogy az Egyesült Államoknak még további türelmet kellene tanúsítania, vagyis továbbra is Irakban kellene maradnia, már csak azért is, mer,t szerinte az iraki háború kimenetele hatással van a globális terrorizmus elleni harcra is.

"Ha nem győzünk ebben a háborúban, akkor mindörökre elvesztünk" - mondta az iraki politikus, s azt állította, hogy ez a háború megéri a pénzt, minden befektetést, és a könnyeket is.

SB 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: