2018. február. 23., péntek
Névnap:
2017-09-28 10:02:07• hírek • Szatmár.ro

Beköltözhetnek az első lakók a Studium Orvos és Művészi Szolgálati Lakásokba

Sikeresen zárult a Studium – Prospero Alapítvány első pályáztatása a Szatmárnémeti Studium Orvos és Művészi Szolgálati Lakásokba.

Október 1-jén be is költözhetnek az első lakók a vadonatúj, három kétszobás és három egyszobás lakással rendelkező épületegyüttesbe, valamint egy szintén új építésű kétszobás lakásba a város központjában, mely az Alapítvány Láthatatlan kollégium nevű projektjéhez tartozik.

Augusztus 21-én, a sajtó jelenlétében került sor a szolgálati lakások ünnepélyes átadására Szatmárnémetiben. A lakhatási támogatásra Szatmárnémetiben dolgozó szakorvosok, gyógyszerészek, valamint művészeti területen dolgozók pályázhattak augusztus 25-ig. Jelentkezhettek azok a szakvizsga előtt álló rezidens orvosok is, akik a közelgő szakvizsgájukat követően állással rendelkeznek majd Szatmárnémeti bármelyik állami egészségügyi intézményében, gyógyszertárában, vagy családorvosként fognak dolgozni valamelyik környező faluban.

A meghirdetett határidőig 10 pályázó adta le a szükséges iratcsomót. A már megszületett kuratóriumi döntést követően, további érdeklődők igényléséről (2 igénylő) az alapítvány munkatársainak már nem állt módjában érdemben tárgyalni.

A beérkező pályázatokat elsőként egy Szatmárnémetiben felkért, 5 személyből álló bizottság véleményezte annak érdekében, hogy figyelembe tudják venni a város specifikumait, annak igényeit. Ez a bizottság 5 pályázónak javasolta a szolgálati lakások odaítélését.

Ezt követően a Studium – Prospero Alapítvány 19 tagból álló kuratóriuma is megvizsgálta a beérkezett iratokat. Figyelembe véve a szatmárnémeti bizottság javaslatát, az 5 pályázó kérelmét jóváhagyta, illetve kiegészítette a döntést saját tapasztalatából adódóan további 3 nyertessel, akik közül a nyolcadik pályázónak a pályázati kiírás feletti bérlakási támogatást folyósít. Így a nyertes pályázókból 4 szakorvos, 2 rezidens orvos, 1 gyógyszerész és 1 színész, akik családjaikkal együtt (6 gyermek) költöznek be, összesen 18 személy.

A meghirdetett lakásokat mindig maradéktalanul odaítéljük, költséghatékonysági és támogatáspolitikai meggondolásokból.

A lakhatási támogatást 2 évre nyerték el pályázók, mely idő alatt csak a közköltségeiket és az épületadó részköltségét kell állniuk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: