2009-09-29 15:43:59• hírek • Szatmar.ro

Cseh és szlovák ellenfelek a VSK-nak

Sorsoltak a Közép-Európa-kupában, a bajnok ellen készül a VSK.

Alig több mint két héttel a bajnokság kezdete előtt sajtótájékoztatót tartott a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda-csapatának a vezetősége, amelyben több téma is szóba került, úgy mint az európai kupaszereplés vagy a felkészülés utolsó szakasza.

A cseh szövetség által a Balti-és az Adria-Liga mintájára létrehozott Közép-Európa-kupában végre sor került a sorsolásra, és kiderült, hogy a VSK a cseh Brnóval és a szlovák Kassával került egy csoportba. A két hármas csoportból az első kettő jut majd tovább és ez a szatmáriak célja is. Ezzel sikerülne fölülmúlni a Nagyvárad tavalyi produktumát: a Kőrös-partiak akkor valamennyi meccsüket elveszítették. „A sorozat célja, hogy a kisebb csapatok is szokják meg a  nemzetközi kupahangulatot, ha a későbbiekben rangosabb sorozatban akarnak indulni" , mondta Éles Péter menedzser.

Ami a csapat bajnoki felkészülését illeti, a lányokra további négy barátságos meccs vár: csütörtökön 17 órától a Kolozsvári U lép pályára az Ady Endre utcai teremben, pénteken és szombaton pedig Targovistén vendégszerepel a csapat, október 7.-én pedig Győrben. „A bajnokcsapat hívott meg, és nekünk ez a kiszállás nem kerül semmibe, ugyanis a hazaiak állják az utazással, szállással és étkezéssel járó költségeket. Számunkra ez megtiszteltetés is, hiszen az ország messze legjobb csapatáról van szó, amelynek keretében tíz idegenlégiós szerepel, köztük a világbajnok és olimpiai ezüstérmes ausztrál Emma Randall", mondta éles.



Éles Péter és Fógel László bizakodva várja az új szezont


Fógel László elnök elmondta, hogy a lányoknak felajánlották egy edzőtábor lehetőségét is, ám Dan Fleseriu edző a fenti edzőmeccseket hasznosabbnak ítélte. Fógel az is hozzátette, hogy a csapat működéséhez szükséges költségvetés jelenleg biztosított, ám a magasabb célok eléréséhez további szponzori támogatásra lenne szükség, ám a mecénások nem tolonganak az egyesület ajtaja előtt.

Éles Péter elmondta, hogy a bajnoki lebonyolításban is történt némi változás. Az első lépésben marad a két (egy nyolcas és egy hetes) főcsoport, amelynek kialakításában földrajzi szempontokat is figyelembe vettek. Itt mindenki játszik mindenkivel, majd a két csoport első négy helyezettje egy újabb nyolcas csoportot alkot. Az előzetes tervekkel ellentétben a csapatok mégsem viszik magukkal az egymás ellen korábban megszerzett pontokat, hanem mindenki a nulláról indul. Az első négy helyezett bejut a rájátszásba és ez a VSK célja is. „A jelenlegi állás szerint a Târgovişte, a Sepsiszentgyörgy és az Arad papíron előttünk vannak, de a rájátszásig még sok van. A felkészülés jól halad, a csapat jó irányba tart", mondta Éles.

A bajnokság október 17.-én kezdődik, egy igazi rangadóval, hisz a tavalyi bronzérmes VSK az elmúlt két kiírás ezüstérmesét, a Sepsiszentgyörgyöt fogadja, amely találkozót mellesleg a TVR élőben közvetít majd.

Közép Európa Kupa
A csoport: Flying Foxis SVS, Post Wien, Kara Trutnov, BK Presovska Universita Bemaco Presov
B csoport: Valosun Brno, Basket Steel Slovakia Kosice, Szatmárnémeti VSK.
A VSK programja
november 4: Kosice-VSK.
november 18: VSK-Brno
december 2: VSK-Kosice
december 16: Brno-VSK
Final Four: Február

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: