2011-05-18 14:03:55• hírek • Póti Orsolya

Hozzáértő Ápolók Versenye

A Romániai Vöröskereszt idén is megrendezi a „Hozzáértő ápolók" elnevezésű versenyét általános iskolás diákok és középiskolások számára. A szervezet Szatmári fiókja május 18-án Szatmárnémetiben szervezte meg az első zónaközi versenyt, melyen tizennégy líceum képviseltette magát.

Romániában 1962-ben rendezték meg először a „Hozzáértő Ápolók" versenyét, és azóta nagy hagyománnyá vált országszerte. Szatmárnémetiben szerda délelőtt került sor az általános iskolások számára megrendezett első zónaközi szakaszra, melyen tizennégy líceum - többek között a „Kölcsey Ferenc" Főgimnázium, a Református Gimnázium, a  "Johann Ettinger" Német Elméleti Líceum, a "Mihai Eminescu" Nemzeti Kollégium, a Nagykárolyi Elméleti Líceum, a tasnádi líceum - képviseltette magát. A versenyző csapatok tagjai az Ifjúsági Tábor területén gyűltek össze, a megmérettetés pedig délelőtt tíz órától vette kezdetét.

A diákok elméleti tudásuk mellett, gyakorlati ismereteiket is megmutatták a rendezvényen: a diákok az „áldozat" tünetei alapján meg kellett határozzák a helyes diagnózist, illetve el kellett lássák a beteget.

Az első zónaközi versenyt a „Mihai Eminescu" Nemzeti Kollégium csapata nyerte, a második helyen a „Johann Ettinger" Német Elméleti Líceum csapata végzett, a harmadik a Nagykárolyi „Vasile Lucaciu" Iskola csapata lett., míg a negyedik helyen az avasfelsőfalui líceum csapata végzett. A győztes csapatok június 3-án részt vesznek a vetélkedő megyei szakaszán.



Megrendezték a "Hozzáértő Ápolók" zónaközi szakaszát
Megrendezték a "Hozzáértő Ápolók" zónaközi szakaszát


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: