2021-06-17 10:33:01• hírek • Bede Emőke

Beindult az élet a bogdándi Rozsmalintnál is

Azt követően, hogy a másfél évvel ezelőtt berobbant koronavírus-járvány egyetlen tollvonással keresztülhúzta a közösségi eseményeket, újra felpörögni látszik az élet a bogdándi gyerekeket tömörítő Rozsmalint Néptánccsoportnál. Ismét heti rendszerességűvé váltak a próbák, illetve sikerült vadonatúj csapatpólókat és szoknyákat is beszerezni a tagok számára.

Mint azt a tánccsoport koordinátorai a Szatmár.ro-nak elmondták, nemrégiben egy újabb Csoóri Sándor Alap támogatta pályázatot sikerült lezárniuk, melynek köszönhetően a gyerekeknek új csapatpólókat, táncházas szoknyákat, illetve cipőket és csizmákat tudtak beszerezni. Mindezekre pedig már igencsak nagy szükség volt, ugyanis június hónap elején, mintegy másfél évnyi kényszerszünet után ismét beindultak a péntekenként megszervezésre kerülő próbák, mi több, az elmúlt hétvégén már táncházban is járt a csapat.


A tövisháti településen a néptánc egyébként valódi reneszánszát éli: a tánccsoportból kiváló, immár felnőtté vált tagok helyére azonnal kerülnek újak, s aki komolyan elköteleződik a tánc mellett, az az előkészítő osztálytól akár fiatal felnőtt koráig is a Rozsmalint tagja lehet. Azt pedig, hogy mennyire sikeres a Balogh Raluca, Debreni Noémi és Kürti Csilla pedagógusok által koordinált kezdeményezés, mi sem bizonyítja jobban, minthogy jelen pillanatban is több mint harminc tagot számlál a társaság, mely már tűkön ülve várta a korlátozások enyhítését. Az elmúlt hónapokban ugyanis csak online tartották a kapcsolatot az oktatókkal, mely értelemszerűen a személyes találkozásokat nem helyettesíthette, így nem csoda hát, hogy a hétvégi táncházban már szinte teljes létszámmal vett részt a csoport.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: