2010-01-09 20:52:24• hírek • Gozner Gertrud

Beiktatták tisztségébe Pataki Csabát

Ünnepi keretek között került sor szombat délután Pataki Csaba beiktatására az alprefektusi tisztségbe.

A megyei tanács kistermében megtartott ceremónián a kormány részéről Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ ügyvezető elnöke is tiszteletét tette. Helyi szinten a Megyei Tanács, a Prefektúra Intézményének és a város vezetői, valamint RMDSZ-es tanácsosok, polgármesterek és szenátorok vettek részt.

Elsőként Radu Giurca prefektus szólalt fel, aki megköszönte a leváltott alprefektusnak, Firu Mocan-nak az eddigi munkáját, értékelte, hogy egy gazdaságilag nehéz időszakban kellett helytállnia. Mocan ezennel visszatér korábbi munkahelyére, a Vámőrséghez.

Ezután a prefektus felolvasta az Emil Boc miniszterelnök által aláírt dokumentumot Pataki Csaba időszakos alprefektusi kinevezéséről, miután maga az érintett letette a hivatali esküt. Az új alprefektus kinevezése után megtartott beszédében kihangsúlyozta, hogy a továbbiakban is Szatmár megye lakosaiknak érdekeit szem előtt tartva fog dolgozni, és a prefektúrán ugyanolyan elkötelezettséggel folytatja a munkáját, ahogy korábban a megyei tanácsnál tette.

Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter felszólalásában üdvözölte Pataki Csaba kinevezését, és megköszönte a korábbi alprefektus munkáját. Amint a miniszter beszédében kifejtette, a politikában a funkciók nem egy életre szólnak, azonban reményét fejezte ki, hogy az aktuális kormánynak sikerül kitöltenie mandátumát egy olyan periódusban, amikor a gazdasági válság különösen megnehezíti a munkájukat.

Kelemen Hunor szerint az új költségvetéssel senki sem elégedett, viszont kénytelenek lesznek meghúzni a nadrágszíjat és ezt elsőként a minisztériumok szintjén fog megtörténni. Egy másik prioritás a kormánynak a decentralizáció, hogy a közintézmények oda tartozzanak, ahol valójában a helyük van, vagyis a helyi önkormányzatokhoz. Ezt a kormány az ellenzékkel kialakított partnerviszonyban szeretné megvalósítani. Folyamatos dialógusra van szükségünk, különben nem haladhatunk előre - hangsúlyozta ki a miniszter.

Csehi Árpád, a Megyei Tanács elnöke szintén üdvözölte, hogy újra magyar alprefektussal büszkélkedhet Szatmár megye, mert a magyar nemzeti kisebbségnek egy ideje nem volt képviselője a Prefektúra Intézményében. Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere pedig viccesen arra kérte a prefektust, hogy ne árassza el túl sok munkával Pataki Csabát, hogy legyen ideje megnősülni.


Pataki Csaba szombaton letette a hivatali esküt


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: