2012-06-27 16:07:14• hírek • M. T. R.

Beiktatták Kovács Jenőt

Kovács Jenő
Kovács Jenő

Megalakult Nagykároly helyi tanácsa. Amint az ismeretes, szombatra már összehívta az önkormányzati döntéshozó-testület gyűlését a megyei kormánybiztosi hivatal, azonban a tizenkilenc fős testületből „mindössze" a 11 főnyi RMDSZ-frakció tagsága tisztelte meg jelenlétével az alkalmat. Szerda 13 órakor viszont 18 tanácstag volt jelen a városháza dísztermében. Így nem volt formai akadálya az új tanács alakuló gyűlésének.

Szatmár megye prefektusi hivatalának küldötte, Eugen Chioran ennek megfelelően ismertette az ilyenkor szokásos ügymenetet: azaz előbb érvényesítő bizottságot választanak, majd a testület ellenőrzi, nincs-e törvényi akadálya a tanácstagok mandátumhoz való jutásának, az eskütételre kerül ezt követően sor, elnököt választ a későbbiekben a testület, majd sor kerülhet a polgármester eskütételére, ezután alpolgármester választanak, s zárásként a szakbizottságokba csoportosulnak a tanács tagjai.

Az új tanács legkorosabb tagja, Müller János a két legfiatalabb, Hágó Áron és Ioan Onet közreműködésével látta el az alakuló közgyűlés első része levezetésének feladatát. Mindenekelőtt abban állapodott meg a testület a korelnök javaslatára, hogy ötfős legyen az érvényesítő bizottság. A helyhatósági választások „erőviszonyának" megfelelően három tagot az RMDSZ listáján bejutottak, kettőt pedig az USL-jén jelöljenek ki. A Szövetség frakcióvezetője, Poósz Szabolcs Tempfli Lászlót, Leitner Róbertet és önmagát delegálta a testületbe, míg az USL-s tanácsi szóvivő Ilie Ciuta önmagát és Ioan Oneţ tanácstagot. A bizottság félrevonult, s megállapodott abban, hogy a titkári teendőket Leitner Róbert, az elnökit pedig Tempfli László látja el. Újabb rövid szünet után ellenőrizték a jelöléseket, s megállapították, hogy törvényesek. Kovács Jenő és Bekő Tamás mégsem kaphat tanácstagi mandátumot - előbbi a legtöbb szavazatot kapta a polgármesterjelöltek között, utóbbi pedig összeférhetetlenség miatt lemondott ebbeli funkciójáról, hogy továbbra is mint városmenedzser vegyen részt a városvezetésben.

Beiktatták polgármesteri tisztségébe Kovács Jenőt

Az RMDSZ listáján a soron következő Tukacs József nem kívánt élni a tagság lehetőségével, így Csizmadia Zsolt, valamint Vénig Gabriella lett jogosult a mandátumra. A korelnök megszavaztatta, hogy Kaizer Lajos kaphasson mandátumot személyes jelenléte hiányában is - mindannyian kézfelemeléssel egyeztek ebbe bele. A tanácstagság eskütételén volt a sor: az előre felolvasott szöveg mintegy alátámasztásaként mindannyi jelölt „esküszömöt" kellett mondjon miközben a kezét a Szentíráson tartja. Az esküszöveget két példányban kellett ezt követően aláírja. Legtöbb három hónapra szóló tanácselnöki mandátumról kellett a következőkben dönteni: az USL Marius Rusut, az RMDSZ-es többség pedig a négy évvel ezelőtti gyakorlatnak megfelelően a korelnököt javasolta. Utóbbit, azaz Müller Jánost szavazták meg. A polgármesteri eskütételre került a sor.

A kormánybiztos ismertette, hogy kétezer szavazattal kapott többet a következő jelöltnél Kovács Jenő a június 10-én megtartott helyhatósági választáson. Ennek megfelelően négyéves városi elöljárói feladatot „nyert" el. Kovács Jenőnek szintén a Szent Biblián tartva a kezét kellett esküdnie, a szöveget fel is olvasta, majd természetszerűleg aláírásával is hitelesítette az okmányt. Immár harmadik polgármesteri mandátumát kezdi el - fejtette ki a beiktatást követő röpke beszédében -, s ígéri, hogy az esküjének (mármint hogy a törvények betartásán kívül erejéhez képest mindent megtesz a város lakossága közjójának érdekében) megfelelően is fog cselekedni. Amint kifejtette, az elmúlt négy évben megmutatott csapatmunkát kívánja folytatni, ehhez kérte a Helyi Tanács segítségét. A célja ugyanis az, hogy még jobban nézzen ki a város, még elégedettebbek legyenek a lakosok.

Beiktatták polgármesteri tisztségébe Kovács Jenőt

Az alpolgármester-választás napirendi pontjának elhalasztását kérte ezt követően az RMDSZ-frakció, s ebbe az USL-sek bele is egyeztek egy bő tízperces szünetet követően. Szintén elhalasztotta a tanács a szakbizottságok megalakulását. Kovács Jenő polgármester ennek kapcsán tudatta, hogy továbbra is négy bizottság létét tartja indokoltnak, mindegyik öt fős legyen, s 3 az RMDSZ-frakció által és 2 az USL által delegált tagból álljon. Koccintásra invitálta ezt követően a frissen megalakult testület tagságát.

A megyei kormánybiztosi hivatal jogi szakosztályának vezetője záró hozzászólásában beszélt arról, hogy az alkotmány szellemében a helyhatóságok számos autonóm joggal és feladattal rendelkeznek. Hogy jól lássák el ezen tisztségeiket együtt kell működnie a döntéshozó-testületnek és a városvezetőségnek. Amint nyomatékosította, van lehetőségük a tanács tagjainak, s ekként nagy a felelősségük is. tudatta, az elmúlt négy évben nem volt jogtalan határozata a tanácsnak - s így nem is volt gondja a döntéseivel a prefektúrának. Beszéde végén elmondta, hogy éppen a megyei kormánybiztos keresi telefonon: megalakult-e a károlyi tanács? Meg - jelenthette ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: