2011-03-07 10:19:59• hírek • Kocsis Zoltán

Behavazott a Steauának

A román labdarúgó élvonal 20. fordulója után egyre inkább biztossá válik, hogy a bajnoki címért való versenyfutás páros küzdelemmé válik, melynek egyik szereplője a Rapidot legyőző listavezető Galac, a másik pedig a címvédő otthonában nyerő Temesvár. A forduló meglepetését a Brassó okozta, amely idegenben játszva is kiütötte a Steauát.

Az etap a Dinamo és a Pandurii összecsapásával kezdődött, és amikor Alexe a 3. percben megszerezte a vezetést a hazaiak számára, úgy tűnt, ez legkevésbé lesz párharc. A folytatásban, bár mezőnyben kiegyenlített volt a harc, a bukarestiek voltak veszélyesebbek, de Danciuelscu nem tudott élni a lehetőséggel. Nem úgy Apostu, aki a szünet előtti percekben kiegyenlített. A második játékrészben egy-egy lehetőség után Torje közelről ismét vezetéshez juttatta a hazaiakat, a 86. percben azonban egy büntetőből Voiculet újból egalizált. A piros-fehérek ezzel együtt is könnyen nyerhettek volna, ám Vlad Munteanu tizenegyest, Alexe pedig ziccert hibázott.

A forduló egyik rangadóján a listavezető Galac az első félidőben alaposan megszenvedett a vendég Rapid ellen: amíg az „acélosok" csak Selegean szabadrúgása és Neagu lehetősége révén veszélyeztettek, addig a vendégek Herea, Spadacio és Sburlea révén is betalálhattak volna - igaz, utóbbi játékos saját kapuját is majdnem bevette. A fordulás után aztán beerősítettek a galaciak, Paraschiv és Salagean helyzetei után pedig egy jobb oldali szögletet követően Pena meg is szerezte a vezetést. Később kiderült, hogy ez egyben a győztes találat is volt, főleg, mivel az egyik kapu előtt Herea, a másik előtt pedig Neagu hagyott ki egy-egy ordító ziccert.

A forduló másik rangadóját Kolozsváron rendezték, ahol a szenvedő címvédő CFR a második helyet elfoglaló, még veretlen Temesvárt fogadta. A találkozó viharosan kezdődött, hisz Marius Avram játékvezető előbb az ötödik percben a hazaiak, három perccel később pedig a vendégek tizenhatosán belül fújt be egy-egy nem létező büntetőt, amit Zicu illetve Cadu értékesített is. Kicsivel később Ghionea fejesénél védett bravúrral Nuno Claro, az idő teltével aztán a hazaiak lassan átvették az irányítást, igaz, ez nagy ziccerben nem, csak néhány veszélyes akcióban és Cadu távoli lövésében nyilvánult meg.


Pantilimon védi Hora lövését fotó: cfr1907.com
Pantilimon védi Hora lövését fotó: cfr1907.com


A fordulás után is maradt a kolozsvári irányítás és ekkor már a helyzetek sem maradtak el - Nicoara, Bud és Bastos lehetőségeire csak Goga válaszolt. A 60. percben aztán ismét előtérbe került a játékvezető, aki kissé könnyedén mutatta fel a második sárga lapot Bastosnak egy véleményes szimulálás után. Emberhátránya ellenére a CFR nem hátrált be, nyomás alatt tartotta a vendégeket, egy kontra végén azonban a bánságiak találtak a kapuba: Zicu, Axente, Ricketts volt a labda útja, a kanadai csatár pedig megszerezte első bajnoki gólját a Liga1-ben. A folytatásban a hazaiak tovább támadtak az egyenlítésért, ám több gól nem született, főleg annak köszönhetően, hogy előbb Hora, majd Axente találta el a kapufát.

A játéknap meglepetése Bukarestben született, ahol a harmatgyenge Steaua 3-0 arányú vereséget szenvedett a Brassó ellenében. A vendégek az első félidőben komoly mezőnyfölényt alakítottak ki, a 31. percben pedig Cristescu, négy minutummal később pedig Teixeira szerzett meseszép gólt. A hazaiak válasza minderre egy Dica-szabadrúgás volt. A szünet után sűrű havazás formájában megérkezett az égi áldás, no meg egy szöglet után a Brassó harmadik gólja is Oros révén. A hazaiak erejéből csak két távoli lövésre futotta....

A tabella élén a Galac őrzi öt pontos előnyét a Temesvárral szemben - előző 45, utóbbi 40 pontot gyűjtött. A Vaslui még álmodozhat a bajnoki címről, amennyiben hétfőn legyőzi a Kolozsvári Universitateát (a moldovaiaknak jelenleg 35 pontjuk van), az őket követő kontingens, azaz a Rapid, a Dinamo (33 pont), a Steaua (32), a Medgyes (31) és a CFR (28) az Európa-ligás szereplésért küzdhet.

Eredmények:

Urziceni - Marosvásárhely 0-1
gól: Iencsi (13.)

Dinamo - Pandurii 2-2
gólok: Alexe (3.,), Torje (59.) illetve Apostu (41.), Voiculet (86., 11-es)

Galac - Rapid 1-0
gól: Pena (69.)

Kolozsvári CFR - Temesvár 1-2
gólok: Cadu (8., 11-es), illetve Zicu (5., 11-es), Ricketts (79.)

Medgyes - Astra 0-0

Steaua - Brassó 0-3
gólok: Cristescu (31.), Teixeira (35.), Oros (64.)

Hétfőn:
Craiova - Branesti 18.00
Vaslui - Kolozsvári Universitatea 20.30

A nagy havazásban Oros közelről megszerzi a Brassó harmadik gólját fotó: fcbrasov.ro
A nagy havazásban Oros közelről megszerzi a Brassó harmadik gólját fotó: fcbrasov.ro

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: