2012-02-01 18:16:03• hírek • Kocsis Zoltán

Befűtenének a színtársulatnak

Számítások szerint 2,4 millió lejt fordítana Szatmárnémeti városa a Szakszervezetek Művelődési Házának modernizálására a következő két évben - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Ilyés Gyula polgármester.

A szocreál építészet egyik elrettentő példányának számító épületet a népi demokrácia korában úgy építették meg nagyjaink (tervezőjéről nemrég a nevét is kapta az épület), hogy az gyakorlatilag befűthetetlen. Ezért a polgármesteri hivatal egy kétlépcsős tervet dolgozott ki a betonóriás lakhatóvá tételére.

A lépcső első foka a fűtésrendszer kiépítése, a második pedig a nyílászárók, vitrinek kicserélése. Mindezen újítások 2,4 millió lejbe kerülnek, anyagi okokból viszont idén csak a fűtésrendszer készül majd el. Pontosabban nem is egy, hanem egyenesen három.

Az egyik önálló rendszer a hatalmas, több, mint nyolcszáz ember befogadására képes előadótermet és a színpadot fűti majd. A másik rendszer a többi terem, előterek, folyosók fűtését szolgálja majd, míg a harmadik azt azt az épületszárnyat, ahová az ősz folyamán a Zamfirescu Kulturális Központ beköltözött.

Ilyés elmondta, hogy az előadóterem és a színpad fűtése azért is prioritást élvez, mert a Szatmárnémeti Északi Színház két társulata ide költözik majd, amíg uniós finanszírozással felújítják Thália templomát.

Vége a fagyoskodásnak az előadóteremben?

A polgármester elmondta továbbá, hogy az idei esztendőre tizennyolc tömbház hőszigetelésének a tervei készültek el. Ezek finanszírozása ugyan nem került a költségvetésbe, mert egyelőre a minisztérium válaszára és pénzére várnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: