2012-09-10 15:07:21• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmárnémetiben járt Olaszország nagykövete

Hétfőn Szatmárnémetibe érkezett Olaszország nagykövete, Mario Cospito. A diplomata és delegációja befektetési lehetőségekről tárgyalt a helyi önkormányzatok vezetőivel. A megbeszélésen részt vett Ovidiu Silaghi közlekedésügyi miniszter és Daniela Culic, a Szatmár Megyei Kereskedelmi és Gazdasági Kamara elnöke is.

A helyi önkormányzatok vezetői bemutatták azokat a nagyobb projekteket, amelyekben Szatmár megye jelenleg érintett, illetve felvázolták a befektetési lehetőségeket. A tanácselnök kiemelte az infrastruktúra és a turizmus fejlesztésének fontosságát.

Utóbbival kapcsolatban a krasznabélteki fürdő és a lunaforrási sípálya építését hangsúlyozta, míg előbbivel kapcsolatban elmondta, hogy jövőre elkezdődik a Szatmárnémetit Nagybányával összekötő gyorsforgalmi út építése. Hozzátette, hogy ennek végső célja Nyíregyháza: létrejöttével Szatmár megye közelebb kerülne a nyugat-európai közúti vérkeringéshez.

A megbeszélésen elhangzott továbbá, hogy Szatmár megyében jelenleg 237 olasz tulajdonrésszel rendelkező vállalkozás működik. Ezek 85%-a aktív és közel másfél ezer embernek biztosít munkahelyet. Az olasz tulajdonrésszel rendelkező Szatmár megyei cégek éves kereskedelmi mérlege eléri a 170 millió eurót.

Szatmárnémetiben járt Olaszország nagykövete

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: