2012-09-27 12:27:45• hírek • Kocsis Zoltán

Befektetési lehetőségekről tárgyalt a dél-koreai nagykövet

Csütörtökön Szatmárnémetiben járt a Koreai Köztársaság bukaresti nagykövete. Im Han-Taek találkozott a helyi önkormányzatok vezetőivel, akikkel a befektetési lehetőségekről tárgyalt. Elmondása szerint a dél-koreai cégek elsősorban a mezőgazdaságban találhatnak kecsegtető lehetőségeket Szatmár megyében.

A köznyelven csak Dél-Koreának nevezett ország képviselője közel másfél órás megbeszélést folytatott a prefektussal, Szatmárnémeti polgármesterével valamint a Szatmár Megyei Tanács elnökével.

A tárgyalás után Im Han-Taek készségesen válaszolt a sajtó kérdéseire is. Elmondása szerint a dél-koreai vállalkozók számára elsősorban Szatmár megye mezőgazdasága lehet vonzó. A második helyen a termálvízben rejlő lehetőségeket említette.

„Biztos vagyok benne, hogy találunk olyan pontokat úgy a mezőgazdaságban, mint a gazdaságban, amelyek Szatmár megye és a dél-koreai befektetők számára is kedvezőek legyenek. Biztosítottam a helyi önkormányzati vezetőket, hogy minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy kapcsolatot teremtsek a dél-koreai befektetők és Szatmár megye között", jelentette ki a nagykövet.

Im Han-Taek Szatmár megye után Máramaros megyében folytatott tárgyalásokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: