2017-11-17 10:03:17• hírek • Oszkó Viktória

Befejeződtek a Zárda templom felújítási munkálatai

Schönberger Jenő megyéspüspök a Zárda templom búcsúján, december 8-án áldja meg a megvalósítást, és akkor ünnepel majd a helyi katolikus közösség.

“A templom felújítását a Szatmári Római Katolikus Püspökség finanszírozta. Mivel az átadási ünnepség általában gesztus is a finanszírozó felé, így erre jelen esetben nem kerül sor.

Schönberger Jenő megyéspüspök a Zárda templom búcsúján, december 8-án áldja meg a megvalósítást, és akkor ünnepel majd a helyi katolikus közösség: első sorban a szeplőtelenül fogantatott Szűzanyát, s csak másodlagosan vagy harmadlagosan a felújítást” – tudtuk meg Józsa Jánostól, a Római Katolikus Püspökség sajtószóvívőjétől.
 

A szatmárnémeti Zárda Templomot 1836-ban kezdték el építeni, a munkálatok pedig 1842-ben fejeződtek be. Másfél évszázaddal ezelőtt dicső célt szolgált az épületegyüttes. Hám János püspök azért építtette, hogy otthont adjon a Bécsből Szatmárnémetibe költöző nővéreknek, akik a betegek ápolásának és a szegények gondozásának szentelték életüket.
 


1949-ben a kommunista hatalom államosította az épületet, a nővéreknek pedig el kellett hagyniuk a zárdát. Az ezt követő évtizedekben iskola, bentlakás és sportklub is működött az épületben.
 

Amíg a Kinizsi (Ioan Slavici) és Bercsényi (George Cosbuc) utcákon található baloldali szárnyban, mely nemrégiben szintén felújításra került, az elmúlt két évtizedben sorrendben a Református Gimnázium, az Aurel Pop Művészeti Líceum és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tevékenykedett, jelenleg pedig a Boldog Scheffler János Központ működik, addig a jobboldali szárnyat a Vointa Sportklub használta – ezutóbbi még romos állapotban várja, hogy sor kerüljön a renoválásra. A Zárda templom felújításának befejezésére szerencsére azonban már nem kell várni, így igazán örömteli hír, hogy 2017 decemberében sor kerülhet a jelképes átadásra is.
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: