2009-04-29 10:50:30• hírek • Parajdi Andrea

Befejeződött a karaoke maraton

Több mint száz kíváncsi tekintet figyelte a tizenkét döntős versenyző színpadi produkcióját, a Szatmár.ro és a MusiC'at Pub közös karaoke maratonjának fináléjában. A vendégek kétség kívül kitűnő hangulatban szórakoztak, a legtehetségesebbek pedig hazavihették a jól megérdemelt nyereményeket.

Végéhez ért a Szatmár.ro és a MusiC'at Pub négy hetes karaoke maratonja, amelynek döntőjére április 28-án, kedd este került sor. A selejtezőkön átjutott versenyzők most egymással „küzdöttek" a maraton értékes nyereményeiért, és különdíjaiért, amelyeket a verseny szponzorai és partnerei ajánlottak fel.

A fináléban Zelenak Andrada, Délczeg Csongor, Tóth Edy, Smucz István, Erdei Boglárka, Goie Marius, Kiss Dalma, Szappanos Andrea, Herman Szabolcs, Gáspár Cynthia, Halász Bea és Margitházi Gizella kaptak lehetőséget, hogy újra bemutatkozhassanak a színpadon. Ezúttal sem kizárólag a tiszta hanggal, és a különleges hangszínnel lehetett beállni a dobogós helyezettek sorába, ugyanis a zsűri a színpadi előadásmódot és a versenyző egyéniségét is külön értékelte. Nagyon sok múlott azon ki hogyan választott dalt, milyen hatást tudott elérni a produkciójával és mennyire tudta úgy átélni a zenét, hogy közben senkinek ne jusson eszébe, hogyan hangzik a dal az eredeti előadótól.

A négy fős zsűri egyöntetűen döntött úgy, hogy a fináléban Erdei Boglárka szerepelt a legjobban, így ő vehette át Márton Árontól, a Szatmárnémeti Opel Saab Chevrolet Márkakereskedés igazgatójától a 700 lej értékű vásárlási utalványt, illetve a Szatmár.ro aranymikrofonját.

Zelenak Andrada, a 15 éves tehetséges versenyző második helyezést érte, így ő az aki részt vehet a Consult Scolari Egyesület angol általános (540 lej), vagy üzleti (650 lej) nyelvtanfolyamán, illetve ő énekelhet majd a jövőben a Szatmár.ro ezüstmikrofonjával. A MusiC'at Pub díját, a 100 lej értékű fogyasztásra jogosító utalványát Szappanos Andreának ítélte a zsűri, aki ezzel a helyezéssel a hírportálunk bronzmikrofonját is megszerezte.

Deac Mircea, a Művészeti Iskola igazgatója Gáspár Cynthiának ajánlotta fel az egy évre szóló ingyenes canto - könnyűzenei tanfolyamon való részvételi lehetőséget a Művészeti Iskolában, illetve Halász Beátának adott lehetőséget, hogy rögzítsen egy dalt az oktatási intézmény saját, profi technikával felszerelt stúdiójában. A tervezett különdíjak mellett, egy új felajánlás révén Goie Marius 200 lej készpénzt vihetett haza. A díjazás során minden versenyző elismerő oklevelet kapott a színvonalas szereplésükért.

Azoknak sincs okuk a kesergésre, akiknek nem sikerült bejutni a legjobbak közé, vagy egyszerűen lekéstek a jelentkezési határidőkről, ugyanis a karaoke maraton népszerűségét látva a szervezők már egy újabb versenyen gondolkodnak. Arról, hogy mikor és hogyan a megfelelő időben olvasóink is mindent megtudhatnak.

 

 

A képekre kattintva elérhető a képgaléria

A karaoke verseny résztvevői diplomát is kaptak

Az eredményre várva a résztvevők egy-egy duettre is összeálltak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: