2010-05-22 13:48:18• hírek • MTI

Befejeződik a Lost - Eltűntek tévésorozat

A stábot kivéve egyelőre senki sem tudja, hogyan, de annyi biztos, hat izgalmas évad után vasárnap véget ér a Lost - Eltűntek amerikai televíziós sorozat.

Damon Lindelof és Carlton Cuse, a széria írója és executive producere természetesen titokban tartja az ABC csatornán futó misztikus thriller végkifejletét, a hűséges rajongók azonban már alig várják a helyi idő szerint vasárnap este kilenckor adásba kerülő szokatlanul hosszú, két és félórás finálét.

Cuse a héten azt nyilatkozta, hogy elégedett az utolsó epizóddal, és most csupán annyit fedett fel, hogy "egyfajta spirituális befejezés" lesz, valami olyasmi, amivel "megfelelőképpen megjutalmazzák a rajongókat, a szereplőket és mindenkit, akinek része volt a műsorban". Nem leplezte, hogy nagy visszhangra számít a nézőktől.

Az alkotók szerint a közönség akkor lenne elégedett, ha minden felmerült kérdésre választ kapna a befejezésből. De pontosan milyen kérdések izgatják őket, vagy mi történjék az egyes szereplőkkel? Ezt a lelkiismeretes nézőknek is nehéz lenne megfogalmazni. Nem is csoda, hiszen a 2004-ben útjára indított sorozatot éppen az tette különlegessé, hogy egyre szaporodtak benne a rejtélyek.

A Hawaiin forgató színészek - többek között Matthew Fox, Evangeline Lilly és Terry O'Quinn - sem sejtették, hova vezet a sorozat. Mint Lindelof megemlítette, az utolsó pillanatig nem is olvashatták el a forgatókönyvet, ami csupán egy hónapja készült el.
A finálé forgatása négy hétig tartott. Az utolsó jelenet felvétele után Cuse-szal együtt csupán "ürességet" éreztek - mesélte Lindelof.

"A Lost - Eltűntek olyan nagyszabású, bonyolult és költséges tévéműsor, amilyen még sehol máshol nem készült a világon. A befejezéssel egy korszák zárult le" - hangsúlyozta Cuse.
A jelentős nemzetközi rajongótábort is meghódító Emmy- és Arany Glóbusz-díjas sorozat egy repülőgép-katasztrófa túlélőiről szólt, akik egy trópusi szigeten keveredtek misztikus kalandokba, és közben visszaemlékezéseiken és látomásaikon keresztül szép lassan minden szereplő életébe bepillanthattak a nézők.

Tavaly júniusban Budapesten járt Matthew Fox, és akkor arról beszélt, hogy a sorozat sikere elsősorban a csavaros cselekménynek és a kirakósjáték-szerű szerkezetnek tudható be. Mint kifejtette, az emberek megpróbálják összerakni a darabkákat, megfejteni a rejtélyeket és ezt minden bizonnyal nagyon élvezik. Úgy vélte, a Lost sikerének másik titka az lehet, hogy nem tipikusan amerikai sorozat, a szereplőkkel bárki azonosulhat és átérezheti problémáikat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: