2009-10-23 14:42:20• hírek • Szatmár.ro

Becsődölt csiga- és struccfarmok

Nem jött be a számítása azoknak, akik az újszerű állattartási formákban láttak jövőt.

Először a struccfarmok létesítése volt a divat tájegységünkben: az állat tartását évekkel ezelőtt úgy emlegették, hogy ez menti majd meg a román állattenyésztést. A strucc értékesítéséhez társított gyors meggazdagodásról szóló beszámolók végülis, mint kiderült, tévhitre épültek. A mesés pénzekről szóló álmok hamar szertefosztlottak, ugyanis hamar rájöhettek a strucctartók, hogy nincs értékesítési hálózat, Romániában teljesen eladhatatlan ez a nyugaton igen kedvelt hús. Szatmár megyében többek között Szatmárhegyen, Csomaközön és Sárközújlakon próbálkoztak a megtermett madár tartásával.

Mostanra kiderült az is, hogy a másik hasonló állattenyésztési ágazat is csődöt mondott: az éticsiga-tenyésztő telepek sem azt hozták, amit a szakkönyvek alapján vártak az ebbe a tevékenységbe belevágók. A megye első, Újmikolában található tenyészete bezárt, Éva Mircea Dobrácsapátiban lévő csigatenyésztő telepe egyetlen lej jövedelmet nem hozott fennállása óta. Az ok itt isa felvásárlás hiánya. Annak idején 5 eurót ígértek egy kiló éticsigáért.


Volt aki csigába fektette a pénzét a nagy jövedelem reményében
Volt aki csigába fektette a pénzét a nagy jövedelem reményében


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: