2010-09-27 10:26:58• hírek • Kertész Róbert/MTI

Beckham 25 millió dollárra perel

Keményen meg akarják leckéztetni David Beckham ügyvédei az angol labdarúgó világsztárt hírbe hozó boszniai prostituáltat és a fiatal nő "sztoriját" közlő pletykamagazin szerkesztőit, akik ellen vasárnapi londoni sajtóértesülés szerint 25 millió dolláros (több mint ötmilliárd forintos) kártérítési keresetet nyújtottak be az illetékes kaliforniai bíróságon.

A német tulajdonú, In Touch című amerikai folyóirat, amely előszeretettel turkál hírességek szennyesében, nemrégiben világszerte komoly feltűnést keltő történetet közölt az angol futballválogatott egykori kapitányának, Anglia jelenlegi nem hivatalos sportnagykövetének állítólagos félrelépéseiről. A sztori forrása egy Irma Nici "művésznevű", boszniai születésű örömlány, aki azt mesélte a lapnak, hogy öt alkalommal is együtt hált Beckhammel New Yorkban, illetve Londonban.
Beckhamék azonnal cáfoltak, teljesen valótlannak nevezve a történetet, és közölték, hogy pert indítanak.

A News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap most azt jelentette, hogy a labdarúgó - aki jelenleg a Los Angeles Galaxy csapatát erősíti - jogi képviselői útján már be is nyújtotta a vaskos, 21 oldalas kártérítési keresetet, amely rágalmazás, becsületsértés és "érzelmi stressz szándékos előidézése" címén kéri a 25 millió dolláros kártérítési kötelem bírósági megállapítását. A kereset kiterjed a 26 éves Irma Nici - valódi nevén Irma Nezirovic - mellett a lapot kiadó, Bauer nevű német médiacégre, valamint a folyóirat főszerkesztőjére és szinte mindenkire - újságírókra, fotósokra, szerkesztőkre, lapterjesztőkre -, akik bármilyen formában kapcsolatban állnak az In Touch magazinban megjelent sztori közlésével.

Mint kiderült, Beckham jogi képviselői már a megjelenés előtt figyelmeztették az amerikai pletykalapot, hogy a boszniai prostituált sztorija az első szótól az utolsóig a fantázia szüleménye, puszta kitaláció, és a közlésnek súlyos jogi következményei lesznek, ám a magazin ennek ellenére lehozta a történetet.

A brit sajtó kezdettől Beckhamék pártjára állt, és egy percig sem adott hitelt az örömlány sztorijának.
A News of the World riporterei megtalálták egy New York-i szállodában Irma Nicit, és arra kérték, hogy bizonyítékokkal támassza alá állításait. A prostituált az amerikai lapban közölt sztoriban egyebek mellett azt mondta, hogy bejövő telefonhívásainak listáján megvan Beckham hívása is - a focista állítólag egy manhattani szállodából hívta fel őt New York-i találkájuk előtt -, ám a brit bulvárlap munkatársainak nem tudta bemutatni a telefonhívást igazoló számlát, azzal a kifogással, hogy elvesztette mobilja internetes számlahozzáférésének jelszavát, nyomtatott számlakivonata pedig nincs.

Az egyik intim légyott a sztori szerint a New York-i Le Parker Meridien szállodában lett volna, ám a News of the World megkeresésére a hotel közölte: sem Beckham, sem Nici soha nem járt náluk. A focista a kérdéses időpontban valóban New Yorkban volt, de egy másik szállodában, a Waldorf Astoriában lakott.

Londoni sajtóértékelések szerint a botránykeltés esetleg kísérlet lehetett arra, hogy gyengítsék Anglia esélyeit a 2018-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére. A helyszínről decemberben szavaz a nemzetközi szövetség (FIFA), és Anglia is a pályázók között van.


Victoria és David Beckham
Victoria és David Beckham


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: