2010-04-27 23:45:21• hírek • Szatmar.ro

Bayern focilecke, Olic professzorral

A bajorok horvát csatára hármat vágott Lyonban, a Bayern az első döntős.

A német Bayern München a labdarúgó Bajnokok Ligája 2009-2010-es idényének első döntőse, miután a hazai 1-0-ás győzelem után idegenben 3-0-ra múlta fölül a francia Olympique Lyon csapatát.

Szárazon és tényszerűen így lehet összefoglalni a két csapat 180 perces küzdelmét, ám a franciák által rúgott gólok száma (a tévedés elkerülése végett, nulla) nem is adja vissza teljesen a két gárda közötti különbséget. Talán ha hozzátesszük, hogy Hans-Jörg Buttnak, a müncheniek kapusának a két meccset összesen két védést kellett bemutatnia, akkor már közelebb jutunk a pályán látottakhoz.

A találkozó rögtön egy hatalmas bajor ziccerrel kezdődött (a harmadik percben Olic tálalt Müller elé, aki ajtó-ablak helyzetben a kapu mellé gurított) és végig a vendégek akarata érvényesült. Bár Ribery eltiltás miatt nem játszhatott, az őt helyettesítő Altintop remekelt, Schweinsteiger ismét motorként hajtotta övéit, Lahm felszántotta a jobb oldalt, elől pedig Robben, Müller és Olic szinte minden megmozdulása életveszélyes volt. Két utóbbi játékos játszott össze a 25. percben is, amikor a horvát csatár megszerezte a vezetést. A Lyon erre a helyzetre sem tudott érdemben reagálni, első helyzetéig jó 40 percet kellett várni, igaz, ekkor Bastos „mülleri" ziccerben hibázott.

A második félidő egy Gomis-kapáslövéssel kezdődött, ekkor felcsillanhatott a szunnyadó remény a lyoni szurkolókban, ám néhány perccel később Schweinsteiger fantasztikus kapáslövése, majd Robben tekerése (Lloris védett) jelezte, a Bayern sem bekkelve képzeli el a hátra lévő időt. A hazaiak sorsa aztán az 59. percben pecsételődött meg, amikor a csapatkapitány egy kemény becsúszás és gúnyos taps után gyorsan begyűjtötte a kiállításhoz szükséges mindkét sárga lapot. (Busacca játékvezető talán a kelleténél kissé szőrösebb szívű volt).


Olic megkezdi a gólgyártást fotó: olweb.fr
Oic megkezdi a gólgyártást fotó: olweb.fr


Néhány percig úgy tűnt, a Lyon amolyan dacreakció gyanánt legalább a meccset izgalmassá tudja tenni, Butt kapusnak ekkor kellett először, és mint később kiderült, utoljára nagyot védenie, amikor Govou 20 méteres löketét hárította.

A 67. percben aztán a Ribery-pótló Atlintop ugratta ki remekül Olicot, aki higgadtan értékesítette a ziccert, tizenegy perccel később pedig Lahm tekert be precízen, a horvát pedig megszerezte a mesterhármasát. Hogy közben Lloris még bravúrosan védte Robben lövését, majd az utolsó percekben Altintop csavarása kerülte el centikkel a kaput, már mind-mind történelem.

De a történelemkönyvekben csak a győztesek kerülnek be, a Bayern Münchennek pedig 2001 után ismét megadatik, hogy ott legyen az öreg kontinens legfontosabb fináléjában, a Bajnokok Ligája döntőjében. Bizonyos Arjen Robben pedig a Santiago Bernabeuban bizonyíthatja a Real Madrid vezetőinek, hogy a mai labdarúgásban még mindig többet ér a játéktudás, az áldozatkészség, az alázat és a csapatszellem, mint a marketingérték.

A Lyon a 180 perc alatt egyetlen pillanatig sem tudta azt a benyomást kelteni, hogy egy szinten van a Bayernnel, így biztos, hogy nem lesz új győztese a BL-nek. Claude Puel tanítványainak azonban így sincs szégyelnivalójuk, hisz az elődöntőbe jutással a klubtörténelem legnagyobb európai sikerét aratták.

De a történelmet...erről már volt szó. Hang-Jörg Buttnak pedig igazságot szolgáltathat a sors. A 36 esztendős portás 2002-ben mindent megnyerhetett volna a Leverkusennel, hisz BL- és Német Kupa-döntőt vívott, néhány fordulóval a vége előtt pedig vezette a Bundesligát. Ám végül három ezüst lett belőle. Most pedig a Bayern München két fordulóval a vége előtt élen áll a bajnokságban és bejutott a BL- valamint a Német Kupa fináléjába. Utóbbiban a Werder Bremen lesz az ellenfele, előbbiben a Barcelona vagy az Inter.

Folyt. köv.

Eredmény:
Lyon - Bayern München 0-3
gólok: Olic (25., 67., 78.)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: