2011-08-19 08:13:15• hírek • MTI

Basescu újratárgyaltatná a verespataki bánya-beruházást

A magyar Vidékfejlesztési Minisztérium kedden juttatta el az MTI-hez közleményét, amelyben közölte: Magyarország elutasítja a cianidos aranykitermelést Verespatakon. A közlemény emlékeztet, hogy a határokon átnyúló szennyezési kockázatok miatt Romániának kötelessége kikérni a környező országok álláspontját is az úgynevezett Espoo-i egyezmény keretében, de az állásfoglalások Bukarestet a tudomásulvételen kívül nem kötelezik semmire.

Támogatja az erdélyi Verespatakon tervezett aranybánya beruházást Traian Basescu, de csak azzal a feltétellel, ha újratárgyalják a beruházóval, hogy miként osszák meg az arany és az ezüst kitermeléséből származó hasznot az állam és a vállalkozó között.

Basescu a Románia határain túli román diákoknak szervezett táborban tartott előadásban kifejtette, hogy ő mindig támogatója volt a beruházásnak. Szerinte azért kell újratárgyalni a szerződési feltételeket, mert öt év alatt az arany értéke az öt évvel ezelőtti árának majdnem a háromszorosára nőtt, és az év végéig tovább nőhet.
Az államfő szerint nincs olyan ország, amely ekkora kincs hasznosítására ne találna megoldást. Basescu szerint Magyarországnak nem kell semmilyen "engedélyt adnia" Romániának Verespatak kérdésében, mert Románia szuverén állam.  A haszon nem lesz sem a civil szervezeteké, sem Magyarországé - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a beruházás megvalósítása esetén alaposan "meg kell tervezni" a környezet védelmét.

Korábban Emil Boc román miniszterelnök is utalt arra, hogy a román államnak újra kellene tárgyalnia a szerződést a kitermelést tervező kanadai Gabriel Resources-szal. A román állam és a kanadai cég társulásával létrejött Rosia Montana Gold Corporationnak (RMGC) 80 százalékos főrészvényese a kanadai vállalat, a Minvest román állami bányatársaság pedig csaknem 20 százalékkal részesedik.

A szerződés tartalma titkos, a közvélemény csak annyit tud az RMGC reklámjaiból, hogy Romániának 4 milliárd dollár haszna származna a beruházásból. Az RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját tervezi megnyitni Verespatakon, ahol ciántechnológiával 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akarnak felszínre hozni. A ciántechnológia miatt számos romániai és magyarországi intézmény, szervezet ellenzi a beruházást.

Basescu a határon túl élő román diákoknak beszélt a bányaberuházásról

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: