2012-07-15 11:01:56• hírek • MTI

Basescu ország körüli útra indította a demokrácia lángját

Ország körüli útra indította a demokrácia lángját Traian Basescu felfüggesztett román köztársasági elnök a támogatói által szervezett kolozsvári nagygyűlésen szombaton.

Basescu elmondta, hogy az olimpiaihoz hasonló fáklyával a július 29-i népszavazás eredményhirdetéséig járják az országot. Ha elveszti a versenyt, a láng kialszik a következő választásokig.  Beszédében Traian Basescu kijelentette: nem a személyéről szól a népszavazás, hanem arról, hogy Románia folytatja-e előrehaladását a demokratikus úton, vagy letér erről, és a restauráció kora kezdődik el.

Úgy vélte, a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetői a korrupció termékei. Pártjaik korruptjai juttatták őket hatalomra, hogy ott legyenek az igazságszolgáltatás "vezérlőgombjai" mellett, és az USL "bebörtönzendői" számára büntetlenséget biztosítsanak. Basescu felsorolta azoknak a befolyásos személyeknek a neveit, akiket börtönre ítéltek az elmúlt időszakban a korrupció miatt, és hozzátette, hogy húsz parlamenti képviselő ellen folyik bűnügyi eljárás.

A felfüggesztett államfő rámutatott: nyolc éve építi Románia presztízsét az Európai Unióban, az USL vezetőinek azonban négy nap elég volt ahhoz, hogy lerombolják ezt a kedvező megítélést. Megállapította, az USL kormányzása alatt megkezdődött Románia elszigetelődése. Feltette a kérdést, ha négy nap alatt eltávolították tisztségükből a legfőbb állami vezetőket, mire számítson a romániai közember?

Basescu kiemelte, hogy az Európai Unió elítélte mindazt, amit az USL kormányra kerülése óta tett. A kormányzó erők azonban a "népszavazás paplanával" akarják leborítani a történteket. Abbéli reményét fejezte ki, hogy a népszavazáson a nép "paplan nélkül hagyja" a vezetőket. Úgy vélte, visszás lenne, ha az urnáknál a román nép hitelesítené mindazt, ami az elmúlt napokban történt.

Noha az alkotmánybíróság határozata értelmében a népszavazás csak akkor lesz érvényes, ha a romániai választópolgároknak legalább a fele az urnákhoz járul, Traian Basescu kijelentette, nem akar "a zöld asztalnál" megállapított eredmény alapján elnök maradni. "Ilyen csak a Mitica Ligájában történhet" - utalt a román futballigára, majd hozzátette: az államfőnek legitimitásra van szüksége. "Azt kértem, ne hozzanak abba a helyzetbe, hogy a népszavazás érvénytelenítésével maradjak a tisztségemben. Azt kérem, menjenek szavazni, és mondjanak nemet a restaurációra" - nyomatékosította a tisztségéből felfüggesztett államfő.

A kolozsvári nagygyűlésen a szervezők bejelentése szerint tízezren, a rendfenntartók becslése szerint ötezren vettek részt, többségük a Basescu-párti kampány szervezői kérésének megfelelően, fehér öltözetben.  Romániában július 29-én tartják a tisztségéből felfüggesztett államfő leváltásáról kiírt népszavazást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: