2014-03-04 17:36:38• hírek • Kocsis Zoltán

Olimpiai központot és alprefektusi tisztséget akar az RMDSZ

Azzal a kéréssel fordult az újonnan kinevezett Szabó Gabriela sportminiszterhez Kereskényi Gábor Szatmár megyei képviselő, hogy Szatmárnémeti legyen ismét a férfi tőrvívás olimpiai központja. A politikus a Szatmár.ro megkeresésére azt is elárulta: az RMDSZ vélhetően megkapja az alprefektusi tisztséget Szatmár megyében.

A képviselőház tanügyi, kutatási, ifjúsági és sport bizottságának tagjaként Kereskényi részt vett kedd délután az új sportminiszter, Szabó Gabriela parlamenti kihallgatásán. Az alkalmat megragadva a képviselő tájékoztatta a korábbi olimpiai bajnok távfutót, hogy decemberben minden szakmai magyarázat nélkül került át az olimpiai központ Szatmárnémetiből Bukarestbe. Mindez azt követően, hogy a nőknél néhány évvel ezelőtt történt hasonló. Kereskényi emlékeztetett arra is, hogy a szatmári vívás az elmúlt évtizedekben bajnokok sorát adta a romániai vívósportnak, valamint, hogy Szatmár megyében van az egyik legnagyobb tömegbázisa a sportágnak országszerte.

A hatszoros világbajnok Szabó elmondta, nem ismeri a döntés hátterét és miniszterként nem is igen szólhat bele a szakszövetség döntéseibe, de ígéretet tett, hogy igyekszik mindenki számára megfelelő megoldást találni.

Kereskényi azzal a kéréssel is fordult az olimpiai arany, ezüst és bronzérmes korábbi atlétához, hogy a kormány a jövőben az olimpián, a világ és Európa-bajnokságokon elért eredmények szerint támogassa majd a különböző szakszövetségeket.

A Szatmár.ro megkeresésére azt is elmondta, egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy alprefektusi tisztséget kap Szatmár megyében az RMDSZ. „Prefektusit szerettünk volna, ám azt mindössze kettőt kap az RMDSZ, valószínűleg Maros és Brassó megyékben", mondta a képviselő. A kérdésre, hogy a 14 RMDSZ-es államtitkár között lesz-e szatmári, Kereskényi annyit mondott, „kell, hogy legyen". Mindez jövő héten dőlhet el, tette hozzá.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: