2011-08-04 08:38:44• hírek • MTI

Basescu figyelmeztet

Traian Basescu arra figyelmeztette a román ellenzéki szociáldemokraták, liberálisok és konzervatívok alkotta Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetőit, hogy az alkotmány szerint az államfőnek a választásokon győztes pártból és nem pártszövetségből kell felkérnie miniszterelnök-jelöltet kormányalakításra, ezt a feltételt pedig csak összeolvadás révén teljesíthetik.

A román államfő egy televíziós műsorban jelentette ki ezt, azt követően, hogy szinte valamennyi közvélemény-kutatás szerint az USL kényelmes többséggel nyeri majd a jövő évi parlamenti választásokat. Legutóbb az IMAS közvélemény-kutató intézet közölt felmérést, amely az ellenzéki pártok támogatottságát külön-külön mérte.
Az első két helyen az USL-t alkotó két párt áll, hiszen a Szociáldemokrata Párt (PSD) a szavazatok 33,7 százalékát kapná, őt követi a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 21,7 százalékkal. A kormány fő erejét alkotó és az államfőt támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) csak a harmadik 14,5 százalékkal, majd a még be nem jegyzett Nép Pártja (PP) következik 9,7 százalékkal.

Bekerülne a parlamentbe még a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amely az IMAS szerint a szavazatok 6 százalékára számíthat és a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt 5,1 százalékkal.

Az ellenzéki USL részét képező Konzervatív Párt (PC) kihullna a parlamentből, hiszen a szavazatok 1,8 százalékát kapná, ezért az USL az ellenzéki szövetség létrehozásakor úgy határozott: közös listán indít jelölteket a pártszövetség nevében.
Az elmúlt hónapokban közzétett felmérések többsége szerint az ellenzéki szövetség is meghaladná az 50 százalékot a választásokon, de voltak olyan felmérések is, amelyek szerint, ha a PSD és a PNL a konzervatívokkal együtt indul, akkor az USL nem éri el az 50 százalékot.


Traian Basescu
Traian Basescu



Basescu hangsúlyozta, hogy a román alkotmány szerint az államfő az abszolút többséggel rendelkező párt által javasolt miniszterelnök-jelöltet kell felkérnie kormányalakításra, és nem egy pártszövetség jelöltjét. Basescu szerint a PSD-nek és a PNL-nek össze kell olvadnia, ha miniszterelnököt akar adni, amit a két ellenzéki párt cáfolt, arra hivatkozva, hogy a párttörvény szerint a pártok és a pártszövetségek azonos státussal rendelkeznek.

Hozzátette: a választók döntik majd el, kinek szavaznak bizalmat, de jelezte, nem lenne ínyére, ha az ellenzékkel kellene osztoznia társbérletben. Basescu elnöki mandátuma ugyanis csak 2014-ben jár le.
Az ellenzéki szövetség vezetői szerdán azzal vádolták az államfőt, hogy önkényesen értelmezi az alkotmányt, és kilátásba helyezték, hogy az alaptörvény megsértése miatt tisztségéből való felfüggesztését kezdeményezhetik.

Legutóbb 2007-ben függesztették fel a pártok Basescut, de leváltását elutasította a lakosság. Jelenleg azonban Basescu bizalmi indexe a lakosság körében csak 11,7 százalékon áll a megszorító intézkedések miatt. A románok többsége az IMAS felmérése szerint Victor Pontában, a PSD elnökében bízik leginkább, aki megelőzte Crin Antonescut, a PNL elnökét.
Basescu 2009 őszén megtagadta már az akkor ellenzékben lévő PSD, PNL, PC és RMDSZ által támogatott Klaus Johannis nagyszebeni polgármester miniszterelnök-jelöltté való kinevezését, így kisebbségi kormány működött három hónapig Romániában. Az akkori politikai válság Basescu államfővé történt újraválasztásával ért véget.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: