2014-02-20 09:48:23• hírek • MTI

Basescu: demokratikus választásokat Ukrajnában!

Traian Basescu államfő, mint a szomszédos ország vezetője, tárgyalásos megoldást és demokratikus választásokat sürgetett szerdán az ukrán válság megoldására.

Az elnök úgy vélekedett, hogy a rendfenntartókat szélsőségesek provokálták, de az emberéleteket követelő erőszakhullám fellángolásáért szerinte főleg az állam felelős, amely aránytalanul nagy erőt alkalmazott.

Basescu felszólította Janukovics elnököt, hogy ne alkalmazzon túlzott erőt, a három ellenzéki párt vezetőjét pedig felkérte, hogy tüntetéseiket különítsék el a szélsőségesek provokáló megmozdulásaitól.

Románia támogatja azt, hogy a túlzott erő alkalmazásáért felelős személyek ellen az Európai Unió egyéni szankciókat vezessenek be, de nem tartja időszerűnek gazdasági szankciók bevezetését Ukrajna ellen, amely így is nagyon nehéz helyzetben van - mondta az elnök.

Basescu kijelentette, hogy Románia készen áll egy esetleges menekülthullám fogadására: első körben 3500 menekültet tud elszállásolni, de szükség esetén növelni tudja a szálláshelyek számát.

Az elnök aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az ukrán válság a szomszédos Moldovai Köztársaságra is átterjedhet.
A Moldova területén lévő Dnyeszter-melléki szakadár köztársaságot Basescu tűzfészeknek nevezte Moldova legitim kormánya számára, és azt is aggályosnak tartja, hogy a moldovai gagauz autonómia, és a bolgár kisebbség által lakott térségek nem az Európai Unióban, hanem az orosz vámunióban látják Moldova jövőjét.

Basescu úgy vélekedett, hogy a határainál lévő feszültségek közepette Romániának most teljes stabilitást kell mutatnia, és ezért roppant felelőtlen és "éretlen" magatartásnak tartja, hogy az ukrán válság közepette a kormányon lévő Szociálliberális Szövetség (USL) vezetői hetek óta saját hatalmi vitáikkal vannak elfoglalva.

Az elnök felszólította Victor Ponta szociáldemokrata kormányfőt és Crin Antonescu liberális szenátusi elnököt: azonnal vessenek véget a bukaresti koalíciós válságnak, mert szerinte azt kockáztatják, hogy a nyugati hitelminősítők Romániát is az ukrán válságszférába sorolják.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: