2011-12-22 12:04:53• hírek • MTI

Basescu: az RMDSZ akadályozza az állam reformját

Kelemen Hunor
Kelemen Hunor

A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) bírálta ismét szerdán Traian Basescu román államfő, aki szerint a magyar szervezet akadályozza a román állam reformját. Az RMDSZ elutasítja a vádat.

Basescu a román közszolgálati rádió egyik műsorában szerdán úgy vélte, hogy az RMDSZ akadályozza az új egészségügyi törvénytervezet közvitára bocsátását, miután az idén nyáron meghiúsította a közigazgatási reformot.
Basescu és az őt támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) a nyáron azt javasolta, hogy nyolc óriásmegye alakuljon a jelenlegi mintegy negyven helyett. Az RMDSZ elutasította ezt, mivel az új közigazgatási egységekben kicsi lett volna a romániai magyarok számaránya.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy visszautasítja Basescu vádját, hiszen az RMDSZ mindig támogatta a reformokat, sőt sokkal erőteljesebb reformokat is kért, mint amilyeneket a román társadalom el tud fogadni.

Kelemen elmondta: a jelenleg Ritli László által vezetett egészségügyi tárca körülbelül öt héttel ezelőtt kapott az elnöki hivataltól egy törvénytervezetet, amelynek elemzésére munkacsoport alakult a minisztériumban.
Kelemen kiemelte, hogy a tervezettel van néhány alapvető probléma, ami körültekintő elemzésre szorul. A tervezet ugyanis privatizálná a egészségbiztosítási rendszert, a jelenlegi állami pénztár szerepét nyolc regionális magánbiztosító venné át. Kelemen szerint ez a rendszer az Egyesült Államokban és Svájcban jól működik, de jelentős állami költségvetési támogatás segítségével. Az RMDSZ elnöke szerint a magánbiztosítók elsősorban profitra "hajtanak", ami nem az adófizetők érdekeit szolgálja.

Egy másik vitatott kérdés, hogy a magánbiztosítók nem kötelesek valamennyi kórházzal szerződést kötni, így az esetleg lefedetlen kórházak a betegekkel fizettetnék meg az ellátás költségeit. Kelemen szerint a biztosítók monopolhelyzetet alakíthatnak ki családi orvosok, gyógyszergyártók hálózata révén.
Aggályokat vet fel az is - mondta Kelemen-, hogy a tervezet lehetővé teszi, hogy az állami tulajdonban lévő kórházakat magáncégek működtessék, de nem tisztázza megfelelően, mi történik ezekkel a létesítményekkel, ha csődbe jut a működtető cég.
Vitás a tervezetben az is, hogy magán sürgősségi mentőszolgálati rendszer bevezetését is lehetővé teszi - mondta Kelemen Hunor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: