2006-09-25 17:33:13• hírek • Szatmar.ro

Megfelezi a Petrom létszámát az OMV

 Az osztrák OMV két és fél éven belül le kívánja zárni romániai leányvállalata, a Petrom átszervezését.
Az osztrák OMV két-, két és fél éven belül le kívánja zárni romániai leányvállalata, a Petrom átszervezését. Ezt Werner Schinhan a Petrom vezérigazgató- helyettese jelentette be újságírók előtt Bukarestben. A foglalkoztatottak létszámát az átszervezés keretében a jelenlegi 57 ezerről 38 ezerre csökkentik két év alatt, de a végső létszám 30.000 alatt lesz. Tavaly az átszervezés költségei elérték a 180-200 millió eurót.

- A Petrom az elkövetkező évtizedben az OMV egyik legfontosabb aktívájának számít majd, ha ugyan nem a legfontosabbnak - jelentette ki Schinhan. Az idei első félévben a Petrom 38 százalékkal járult hozzá az OMV konszern EBIT eredményéhez a tavalyi 30 százalék körüli után. Az idei egész évre 35-40 százalék közötti aránnyal számol a konszern.

Románia jelenleg évi 18 milliárd köbméter gázt használ fel. A Petrom ennek egyharmadát termeli ki, további egyharmadát az állami Romgas szállítja, a maradék pedig Oroszországból érkezik. Schinhan szerint az OMV számára kifizetődő lehetne áramot előállítani földgázból, mivel az ország áramellátási deficittel rendelkezik. Ezért is tervezi az ország a cernavodai atomerőmű reaktorainak számát kettőről négyre növelni. (Privátbankár)
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: