2016-07-13 10:19:22• hírek • MTI

Kis párttal olvad össze Traian Basescu pártja

A nemrég még kormánykoalíciós pártnak számító Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) olvad össze a Traian Basescu volt román államelnök által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP).

Ezt a két politikai erő vezetősége jelentette be kedden közös sajtótájékoztatón. Traian Basescu elmondta, hogy az új párt a PMP név alatt fog szerepelni, az elnöke továbbra is ő marad, lesz négy első alelnökük, akik közül kettőt az UNPR ad majd.
A Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes által vezetett UNPR a szociáldemokrata Victor Ponta egykori román miniszterelnök kormányának volt tagja. Oprea márciusban lemondott a pártelnökségről, miután két ügyészségi eljárás indult ellene.

A PMP egy Basescu által alapított új párt. Az összeolvadástól azt remélik, hogy növeli bejutási esélyüket a parlamentbe az év végi választáson.

Az UNPR azt követően erősödött meg, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által létrehozott Szociálliberális Szövetség (USL) - amely megnyerte 2012-ben a helyhatósági és a parlamenti választásokat - kettészakadt, így a szociáldemokratáknak nagy szükségük volt az UNPR-re, hogy biztosítsa számukra a parlamentben a kormányzati többséget.
Az UNPR nem vett részt önállóan a választásokon, de 2012 után számos törvényhozót befogadott, akik különböző okokból kiléptek pártjukból, amelyeknek színeiben mandátumot szereztek. Így az UNPR önálló frakciót alakíthatott, és tavaly novemberig, a Ponta-kormány lemondásáig a mérleg nyelve szerepét töltötte be a bukaresti parlamentben.

Tavasszal még azt fontolgatták, hogy önálló pártként indulnak a választáson. Az utóbbi hetekben azonban számos törvényhozó kilépett az UNPR-ből, és a PSD-hez csatlakozott, miután sikertelenül végződtek a szociáldemokratákkal folytatott egyeztetések egy esetleges közös parlamenti választási szereplésről.

Basescu nyilatkozatában utalt arra, hogy sokan elhagyták az UNPR-t, de mint mondta, őket ez nem zavarja, mert olyan emberekre van szükségük, akik a jobbközép értékeket vallják magukénak. Valeriu Steriu, az UNPR elnöke kijelentette: elsősorban azoknak a választóknak akarnak alternatívát nyújtani, akiknek elegük van a jelenlegi két nagypártból, a PSD-ből és a PNL-ből.

A két nagy politikai erő, a balközép szociáldemokraták és a jobbközép liberálisok mellett jelenleg három kispárt pályázik eséllyel törvényhozói helyek megszerzésére az őszi romániai parlamenti választáson: a magát jobbközépnek tekintő PMP, a PSD-t támogató Calin Popescu Tariceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: