2014-03-19 17:03:27• hírek • MTI

Basescu: Moldova európai integrációját fel kell gyorsítani!

Románia azt kéri az Európai Uniótól, hogy mielőbb írja alá a tavaly parafált társulási és szabadkereskedelmi egyezményt a Moldovai Köztársasággal, amelynek területi épségét különböző, Oroszországhoz csatlakozni szándékozó területrészek elszakadási törekvése fenyegeti - jelentette be szerdán Traian Basescu államfő, miután Jászvásáron (Iasi) találkozott Nicolae Timofti moldovai elnökkel.

Basescu közös sajtóértekezletükön kijelentette: biztos benne, hogy Oroszország terjeszkedése nem áll meg a Krím félszigeten, csak az a kérdés, mikor tesz újabb lépéseket az egykori Szovjetunió határainak helyreállítása érdekében. Az elnök szerint nem kellene már folyton "meglepődni" Oroszország lépésein, mint 2008-ban a grúziai, idén pedig az ukrajnai válság esetében és a Nyugatnak is meg kell értenie, hogy nem szabad száz százalékig megbíznia az orosz ígéretekben.

Basescu szerint Moldova számára is fenyegetést jelent az, hogy Oroszország megszegte a 1994-es budapesti memorandumot, amelyben Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közösen vállalta Ukrajna szuverenitásának és területi épségének szavatolását, cserében azért, hogy Ukrajna lemondott az atomhatalmi státusról. A felek úgy értékelték, hogy közös érdekük Moldova európai irányultságát gyors intézkedésekkel bátorítani.

Timofti azt kérte, az EU határozzon meg egy menetrendet és céldátumot Moldova csatlakozására. Leszögezte: Moldova sem ismeri el a Krím orosz annektálását, amelyet a nemzetközi jog súlyos megsértésének tekint.

A sajtóértekezleten elhangzott: nyárig elkészül a Jászvásár (RO)-Ungheni (MD) gázvezeték és a két országot közötti új villamos-energia vezeték román oldalán már a műszaki próbákat végzik.

A felek a térség biztonságát fenyegető feszültségforrásokat is áttekintették, de erről nem közöltek részleteket.

A moldovai és román vezetők attól tartanak, a Krím annektálása után a - nemzetközi szinten Moldova autonóm térségének tekintett, valójában már két évtizede önállósult - Dnyeszter menti szakadár köztársaság Oroszországhoz való csatolása következik. Mihail Burla, a Dnyeszter mente törvényhozási szerepét ellátó legfelső tanács elnöke kedden levélben kérte az orosz alsóház elnökétől, hogy Moszkva vegye fontolóra a terület Oroszországhoz csatolásának lehetőségét - közölte a Jurnal de Chisinau online kiadása.

A Moldovai Köztársasághoz tartozó szakadár Dnyeszter-mellék egy oroszok, ukránok és moldávok (románok) lakta megyényi keskeny földsáv a Dnyeszter folyó keleti partján. 1990 szeptemberében nyilvánította ki függetlenségét, amelyet egyetlen ország sem ismert el. A szakadár terület és a chisinaui vezetés közti két évig elhúzódó fegyveres konfliktusnak 1992-ben aláírt fegyverszünet vetett véget. Azóta ezen a területén orosz "békefenntartó" csapatok állomásoznak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: