2012-07-12 19:54:40• hírek • MTI

Barroso észhez téríti Pontát

Az Európai Bizottság elnöke szerint Romániában a kormánynak tiszteletben kell tartania az igazságszolgáltatás teljes függetlenségét, vissza kell állítania az alkotmánybíróság jogkörét és biztosítania kell, hogy döntéseit figyelembe veszik, továbbá összpárti támogatást élvező ombudsmant kell kineveznie.

José Manuel Barroso mindezt azon a brüsszeli tárgyaláson fejtette ki, amelyet Victor Ponta miniszterelnökkel folytatott csütörtök délután.
A megbeszélés után kiadott közleménye szerint Barroso további elvárásokat is megfogalmazott, köztük azt, hogy alakítsanak ki új, a jelenleginél nyíltabb és átláthatóbb eljárást a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes igazgatóság vezetőjének kinevezésére, továbbá a feddhetetlenséget tegyék politikai prioritássá.

A bizottsági elnök súlyos aggodalmát fejezte ki a közelmúltbeli politikai fejlemények miatt, és kiemelte, hogy garantálni kell a demokratikus jogállamiságnak megfelelő fékek és ellensúlyok rendszerének érvényesülését.
A közlemény szerint Ponta biztosította tárgyalópartnerét arról, hogy azokat a kívánt intézkedéseket, amelyek a kormány illetékességébe tartoznak, haladéktalanul végrehajtják. Minden erőfeszítést megtesz továbbá annak érdekében, hogy más romániai hatóságok is hasonló kötelezettségvállalást tegyenek.

Ezeket a vállalásokat a román miniszterelnök hamarosan írott formában is megerősíti - derül ki a közleményből.
Barroso bejelentette azt is, hogy az Európai Bizottság jövő szerdán ismerteti azt a jelentését, amely az elmúlt öt évben elért haladást értékeli a romániai igazságügyi reformok, valamint a korrupció elleni fellépés terén. Az értékelésben figyelembe veszik a legutóbbi fejleményeket is - szögezte le a bizottsági elnök.

Ponta csütörtökön Herman Van Rompuyjel, az uniós tagországok kormányfői tanácsának elnökével is találkozott Brüsszelben. Az uniós illetékes egyebek között arra sürgette őt, hogy az Európai Bizottsággal folytasson "építő jellegű párbeszédet", és az uniós értékeknek és szabályoknak megfelelően rendezze azokat a problémákat, amelyeket az Európai Bizottság észlel a jelenlegi romániai belpolitikai helyzettel kapcsolatban.
Az igazságszolgáltatás függetlensége és a jogállamiság olyan alapértékek, amelyeken az Európai Unió is nyugszik - emlékeztetett Van Rompuy.

Victor Ponta Brüsszelben valamennyi uniós tárgyalópartnerénél hangsúlyozta, hogy kormánya tiszteletben kívánja tartani az uniós normákat, az ezzel kapcsolatban felmerülő kifogásokat pedig gyorsan igyekszik orvosolni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: