2011-05-03 10:16:15• hírek • MTI

A múltban bízik a Real

A Galaktikusoknak becézett elődök kilenc évvel ezelőtt Barcelonában aratott diadalából próbálnak erőt meríteni a Real Madrid labdarúgócsapatának jelenlegi játékosai a Bajnokok Ligája elődöntőjének keddi, katalóniai visszavágója előtt, melyet kétgólos hátrányból várnak.

A BL 2002-es elődöntőjének első felvonásán a többek között Zinedine Zidane és Luis Figo fémjelezte királyi gárda éppen 2-0-ra győzött a Camp Nouban, ez az eredmény most egyenlítést és hosszabbítást érne az ősi rivális elleni párharcban. Abban az évben hódította el kilencedik alkalommal, s mindeddig utoljára a legrangosabb európai trófeát a Real Madrid.

"Mindenki egyetért abban, hogy rendkívül nehéz lesz, de amíg van remény, nem szabad feladni" - mondta Iker Casillas, a madridiak világbajnok kapusa. "Még nem dőlt el, melyik két csapat játssza a finálét. Sose lehet előre tudni, mi fog történni."

A BEK-et és BL-t tekintve legeredményesebb klub helyzetét nehezíti, hogy a madridi találkozón kiállított Pepére, valamint a sárga lapjai miatt szintén eltiltott Sergio Ramosra valamint a sérült Sami Khedirára sem számíthat, ráadásul José Mourinho vezetőedző is csak a lelátóról követheti majd az eseményeket, mivel Pepe piros lapja után reklamálása miatt őt is kiállította a játékvezető.

"A madridiak mindig hisznek a csodában, mert ha van klub, amely hősies küzdelemben képes ezt végrehajtani, az a Real Madrid" - mondta a királyi gárda igazgatója, Jorge Valdano.

Az előjelek azonban a katalánok mellett szólnak. Josep Guardiola vezetőedzővel eddigi 36 BL-találkozójukból mindössze négyszer kaptak ki, igaz, ebből egy alkalommal éppen a Mourinho vezette társaságtól, méghozzá tavaly, amikor az akkor még a portugál tréner irányította olasz Internazionale 3-1-re győzött ellenük szintén az elődöntőben. Ugyanakkor a legutóbbi kilenc hazai BL-mérkőzésüket kivétel nélkül megnyerték, s csupán egyszer fordult elő, hogy nem legalább kétgólos különbséggel tették ezt. Ezeken a találkozókon 28-4 a Barca gólkülönbsége. A Real Madrid pedig a BL-ben legutóbb éppen a 2002-es elődöntőben nyert két góllal idegenben a kieséses szakaszban, míg Mourinho csapatai a legutóbbi három BL-elődöntőben mindannyiszor 1-0-ás vereséget szenvedtek vendégként.


Iniesta felépült, újabb öröm a Barcelona szurkolói számára
Iniesta felépült, újabb öröm a Barcelona szurkolói számára


 

Mindezek ellenére és a jelentős előny birtokában is a Barcelonánál óvatosan fogalmaznak a visszavágóval kapcsolatban. Sandro Rosell klubelnök például feszült hangulatú találkozóra számít, éppen ezért felhívta a szurkolók figyelmét, hogy ne hagyják magukat provokálni, kizárólag a csapatot biztassák a meccsen.

A Barcánál a védelem összeállítása okoz némi gondot, mert Gabriel Milito combsérüléssel kidőlt és a csereként szóba jöhető Martin Montoya is maródi. Ami viszont jó hír a katalánoknak, hogy Andrés Iniesta vasárnap már újra tréningezett, így nem kizárt, hogy a visszavágón már szerepet kap.

A keddi lesz amúgy a 216. klasszikus mérkőzés a két együttes között, az eddigi El Clásicók közül 95 a Real, 88 pedig a Barca győzelmével ért véget, míg 32-szer döntetlen született.

A várható kezdőcsapatok:
FC Barcelona:
Víctor Valdés - Daniel Alves, Gerard Piqué, Javier Mascherano, Carles Puyol - Sergio Busquets, Xavi, Seydou Keita - Pedro, Lionel Messi, David Villa
Real Madrid: Iker Casillas - Álvaro Arbeloa, Ricardo Carvalho, Raúl Albiol, Marcelo - Lassana Diarra, Xabi Alonso, Sami Khedira - Mesut Özil, Cristiano Ronaldo, Angel Di María

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: