2020-06-18 07:23:05• hírek • Blikk.hu

Bangó Margit azt gyanítja, Jolly lenyúlta az egyik dalát

Áll a bál a mulatósvilágban! Egy dalfeldolgozás miatt lett feszült a helyzet Bangó Margit (70) és Tarcsi Zoltán, azaz Jolly (42) között.

A Kossuth-díjas művésznő azt nehezményezte, hogy az énekes legújabb, Elmulattam a lóvémat című alkotása eredetileg az ő szerzeménye, csakhogy sem a dal eredeti címét (Borús az ég), sem pedig az ő nevét – mint szerzőét – nem tüntették fel sehol. Ezt követően úgy döntött, Jolly közösségi oldalán jelzi az énekesnek a problémát.
 

– Mások szóltak nekem erről az egészről, tulajdonképpen rajongók hívtak fel, hogy megkérdezzék, mi ez. Késő este volt, de úgy döntöttem, egye fene, meghallgatom. Ekkor vettem észre, hogy ez az én dalom, csak más a címe – kezdte lapunknak az énekesnő, aki azt is elárulta, miért is húzta fel magát a történteken.
 

– Ennek a dalnak a szövegét és a zenéjét is én írtam. Készült belőle klip, illetve az albumon is megjelentettem. Énekeltem a televízióban, a rádióban. Azért is jeleztem a problémát az oldalán, ahol mindenki láthatja, hogy mások is okuljanak belőle. A címet és az előadót tiszteljük meg a neve feltüntetésével. Nem egy mezei énekesről van szó, de ha az lennék sem tűrném el, hogy amit én kitaláltam, megváltoztassák – tette hozzá Bangó Margit, akit nem bánt, hogy szerzeményeit mások is éneklik, de annak nem örül, ha sokat változtatnak rajta.
 

– Az nem tetszett, amit írtam is neki, hogy a szám címét miért írta át. Ahhoz senkinek nincs joga, hogy más címet adjon egy olyan szerzeménynek, amit nem ő írt. Nem akarom ezt felfújni, nem csinálok belőle különösebb problémát, én csak annyit kértem tőle, hogy orvosolja ezt a dolgot – mondta Bangó.
 

A kért dolgokat Jolly természetesen teljesítette, a csatornáján azóta átírta a dal címét, a végére pedig zárójelben odatette Bangó Margit eredetijének a címét is. A történtekkel kapcsolatban megkerestük Jollyt is, de nem kívánt nyilatkozni az ügyben.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: