2017-11-16 08:26:40• hírek • Szatmár.ro

Bált rendeznek Pusztadarócon és Szárazberken

Bált rendeznek Pusztadarócon és Szárazberken. A belépőjegyekből összegyűlt összeget felajánlják.

2017. november 18-án, este 18:30 órától Erzsébet-Katalin Bált tartanak, amelyre a Pusztadaróci Református Egyházközség szeretettel várja az érdeklődőket.
 

Az este folyamán, a köszöntők után a a közönség Móricz Zsigmond: Dinnyék című előadását tekintheti meg a színjátszókör előadásában. Az ünnepi műsor részét képezi a néptánc és a citeramuzsika is. 19:30-tól töltött káposztával várják a vendégeket a vacsoraasztalhoz, 20:30-tól pedi táncmulatság kezdődik a Favorit Együttessel. Közben házaspárbaj, tombolahúzás és még sok más meglepetés várja majd a résztvevőket.
 

A belépő ára 20 lej minden felnőttnek, és családonként egy tombolatárgy. A gyerekeket arra kérik, készítsenek töklámpásokat, mert zsűrizni fogják a műveket. Az este folyamán italokat a helyszínen nem biztosítanak, arról az érkező vendégeknek kell gondoskodniuk. Az est folyamán befolyt adományokat a felújítás előtt álló református templom költségeinek fedezésére fordítják.
 

Bármilyen kérdéssel kapcsolatban a következő elérhetőségeken lehet érdeklődni:
Ilonczai Zsombor lelkipásztor - 0766-662-103, Szegedi István - 0744-289744.
 

Hasonló programon vehetnek részt az érdeklődők Szárazberken is.
 

A Szárazberki Református Egyházközség és a Hármas Határ Egyesület közösen szervezi meg november 18-án, szombaton, este 20:00 órától a Bor-Iska Bált.
 

A rendezvénynek a kultúrotthon lesz a helyszíne, ahol a köszöntőket követően ünnepi műsort tekinthetnek meg a vendégek. A helyi színjátszókör Kéri Ferenc: Lopótök, avagy a Mari nem olyan című darabját adja elő.
 

A műsor részét képezi még a gyerekek versmondó előadása, énekel majd a helyi kórus, de lesz modern –és néptánc bemutató is. 21:00 órától töltött káposztával várják asztalhoz azokat, akik megéheztek, majd a közönség szórakoztatására a Trio Lesz Együttes fog zenélni. Közben lesz tombolahúzás, házaspárbaj és sok más egyéb meglepetés is.
 

A belépő ára 20 lej minden felnőttnek, és családonként egy tombolatárgy. A gyerekeket arra kérik, készítsenek töklámpásokat, mert zsűrizni fogják a műveket. Az este folyamán italokat a helyszínen nem biztosítanak, arról az érkező vendégeknek kell gondoskodniuk. Az est folyamán befolyt adományokat a helyi tánccsoport működésére fordítják.
 

Bármilyen kérdéssel kapcsolatban a következő elérhetőségeken lehet érdeklődni:
Ilonczai Zsombor lelkipásztor - 0766-662-103, Bücs Attila - 0744-613891.
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: