2013-08-14 10:11:20• hírek • Kocsis Zoltán

Balszerencsével kapott és esett ki az Avasújváros

Igazán balszerencsésnek érezheti magát az Avasújvárosi Talna labdarúgócsapata, amely kedd délután 3-2-es vereséget szenvedett a Román Kupa harmadik fordulójában az Aranyosgyéresi Seso ellenében. Komoly szerepet játszott ezen eredmény kialakulásában a hazai kapufa...

Viharosan kezdődött a kedd délutáni mérkőzés, mindkét csapat közel került ahhoz, hogy megszerezze a vezetést. Kapuba azonban némi mezőnyjáték után a vendégek találtak Muntean révén a 27. percben. Még a szünet előtt Barle egyenlíthetett volna, de ugyanúgy kihagyta a ziccerét, mint a meccs elején.

A második félidő első negyed órájában nem sok érdemleges történt, azt követően azonban felgyorsultak az események. A 62. percben Grecu kettőre növelte a vendégek előnyét, négy minutummal később azonban Cozma szépített (saját kihagyott büntetőjét követően kipattant labdát vágta a hálóba), ráadásul újabb két perccel később Barle kiegyenlített.

A hirtelen jött fordulat azonban nem törte meg az aranyosgyéresieket, Popa pedig a 77. percben ismét vezetéshez juttatta a Sesót. Elérkezett aztán a 90. perc, amikor az egyenlítést kétségbeesve hajszoló hazaiak játékosa, Ignat lövésre szánta el magát, a labda a felső kapufát találta el, onnan pedig a gólvonal elé pattant.

„Felemelt fejjel búcsúzunk a sorozattól. Igen közel voltunk a folytatáshoz is, ha a végén sikerül egyenlíteni, akkor talán más lett volna a meccs kimenetele. Ugyanakkor az is látszott, hogy a vendégek erőnlétileg jobban álltak. Nekünk minden évben a kupa megyei szakaszának a megnyerése a cél, ám ha ez nem jön össze, de más csapatnak is sikerül eddig eljutni az országos szakaszban, akkor az is jót tesz a szatmári labdarúgásnak", mondta Dacian Nastai edző a találkozót követően.

Avasújvárosi Talna-Aranyosgyéresi Seso 2-3 
gólok: Cozma Cr. (66.), Barle (68.), illetve Muntean (27.), Grecu (63.), Popa (77.)
A Talna összeállítása: Nagy - Cozma I., Cozma Cr.), Lung, Cseh (Craciun 46.), Campan (Kovács 80), Demian, Pajzos (Erdei M. 82.), Ignat, Barle (Istvánfi A. 90.).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: