2019-12-16 14:38:51• hírek • Bede Emőke

Balszerencsés péntek 13: sok volt a közúti baleset

Képünk illusztráció. Forrás: Szatmár.ro archívum
Képünk illusztráció. Forrás: Szatmár.ro archívum

A közlekedésrendészet osztály rendőrei nem pihenhettek ezen a hétvégén sem, hiszen szinte folyamatosan történtek a kisebb-nagyobb balesetek szerte a megyében.

Az első esetre még december 13-án, pénteken, nem sokkal reggeli fél nyolc után került sor Sárközújlakon. Egy 44 éves helybéli nő a szabályosan jelzett és megfelelően kijelölt gyalogátkelőn szeretett volna áthaladni, ám egy Bákó városából származó kamionsofőr elgázolta. A nő a balesetben súlyos sérüléseket szenvedett, melynek okán azonnal kórházba szállították, illetve megfigyelés céljából bent is tartották. A férfit alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, eszerint a 33 éves férfi nem fogyasztott alkoholt.


A második esetre nem sokkal 14 óra után került sor Felsőberekszón, amikor is egy 66 éves, nagybányai nő elsodort egy felügyelet nélkül hagyott 3 éves gyermeket, ki szabálytalan helyen, futva szeretett volna átkelni az úton. A nő anélkül hagyta el a baleset helyszínét, hogy az incidensről értesítette volna a rendőrséget, ám a hatóságoknak mégis sikerült rövid időn belül kézre keríteni. Az alkoholszondás vizsgálat szerint a nő nem fogyasztott alkoholt.


Az harmadik esetre ugyanazon a napon, nem sokkal 18 óra után került sor Avasfelsőfaluban. A helyszíni vizsgálat során megállapítást nyert, hogy egy 23 éves helybéli nő a 19-es országúton haladva elsodort egy 67 éves nőt, aki épp az annak rendje és módja szerint kijelölt gyalogátkelőn haladt át. A baleset következtében az idős nő könnyebb sérüléseket szerzett, ezért egészségügyi szempontból a helyi kórházba szállították. A fiatal autóvezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, melynek eredménye negatív lett.


Alig néhány órával később, 21 óra 30 perc környékén Hadadon is közlekedési baleset történt. A rendőrség megállapította, hogy 43 éves, széri illetőségű férfi a 193-as jelzésű megyei úton haladva áttért a szemközti sávra, ahol összeütközött egy másik személyautóval, melyet egy 44 éves, hadadnádasdi férfi vezetett. A baleset nyomán a vétlen járműben utazó kiskorúak könnyebb sérüléseket szenvedtek. A karambol után a hadadnádasdi férfi a hatóságok értesítése nélkül távozott a helyszínről, így noha a balesetért nem volt felelős, de a rendőrség ellene is eljárást kezdeményezett.


A balszerencsés nap azonban nem ért véget ezzel, a késő esti órákban ugyanis egy halálos gázolás is történt Szatmárnémetiben. Egy 32 éves, szatmárhegyi férfi a Hegyi úton haladva elgázolt egy, az úttesten szabálytalanul gyalogló személyt, kin láthatósági mellény sem volt. A balesetben a 44 éves, ugyancsak Szatmárhegyről származó férfi olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy életét már a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: