2009-06-12 14:02:27• hírek • Ferenczi Noémi

Ballagtak a diákok

Pénteken ballagtak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Hám János Teológiai Iskolaközpont diákjai. A szinte egyidőben zajló ballagásokon ünnepélyes keretek között búcsúztatták a tizenkettedikes diákokat.

A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban délelőtt 10 órakor vette kezdetét az ünnepség. A diákok a tanáriban búcsúztak el tanáraiktól, majd pedig mind a hat végzős osztály énekelve vonult le az iskolaudvarra, ahol szülők, rokonok, barátok, ismerőrök várták őket. Ez után következett Kölcsey szobrának és az iskola falán lévő emléktábla megkoszorúzása.

Elsőként az iskola igazgatója, Elek Imre intézett néhány lelkesítő szót a diákokhoz, ez után Kereskényi Gábor alpolgármester és Kónya László, főtanfelügyelő-helyettes mondott ünnepi beszédet, melyben a továbbtanulás, a megfelelő pályaválasztás fontosságát hangsúlyozták.

Vékás Zoltán, baptista lelkész mondott imát a ballagók boldogulásáért, Isten kegyelméért.

Sárándi Annamária, biológia szakos tanárnő szavalata után, a tizenegyedikes diákok és a ballagók búcsúztató, búcsúzó beszéde hangzott el, mely az iskola kulcsának jelképes átadásával zárult.

Ez után a kiemelkedő tanulmányi eredményekért járó díjak átadása következett. Sok civil szervezet, magánszemély is jutalmazta a végzősöket. Az idén Ilonczai Zsolt, XII. A osztályos tanuló kapta a legjobb tanulmányi átlagot elérő tanulónak járó díjat. A ballagási ünnepség a Szózattal zárult.


A Kölcsey Ferenc Főgimnázium ballagói
A képre kattintva megtekinthető a galéria


A Hám János Római Katolikus Iskolaközpont két végzős osztályának ballagása 11 órakor kezdődött a Székesegyházban. Mielőtt a diákok bevonultak megkoszorúzták Hám János szobrát. Az ünnepi szentmisét Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök celebrálta. Egeli Ferenc, spirituális atya mondott néhány buzdító szót útravalóul. „Az életben mindig hagyatkozzatok Istenre és tegyetek meg mindent, ami erőtökből és tehetségetekből kitelik"- mondta az atya.

A tizenegyedik osztályos diákok énekkel és verssel búcsúztatták diáktársaikat. Ádámkó István, iskolaigazgató Szent Patrik közbenjárást kérte a diákok boldogulásához, majd Ilyés Gyula polgármester és Kónya László főtanfelügyelő-helyettes kívánt sok sikert a „nagybetűs élethez". A jó tanulmányi eredményekért járó okleveleket Koczinger Éva aligazgató adta át a diákoknak. Az iskolaközpont évfolyamelsője Czundel László, XII. A osztályos tanuló lett.


A Hám János végzősei megkoszorúzták az egykori püspök szobrát
A képre kattintva megtekinthető a galéria



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: