2014-06-13 16:17:16• hírek • Kocsis Zoltán

Ballagással összekötött iskolaátadás Pusztadarócon

Öt évnyi papírmunka és öt hónapnyi építkezés után pénteken átadták a felújított iskolát Pusztadarócon. Az ünnepi eseményen jelenlévők mindannyian kiemelték: a beruházásnak köszönhetően a szülőknek immár nem nagyon van okuk arra, hogy Szatmárnémeti iskolába írassák gyerekeiket.

Öt évbe került a projekt előkészítése és öt hónapba az épület rehabilitálása, foglalta össze dióhéjban Gaman Mihály polgármester az uniós pályázatok mögött meghúzódó, a kívülállók számára rendszerint láthatatlan munkamennyiséget. „Az elmúlt évek alatt már sokan kezdték azt hinni, nem lesz ebből semmi. Ám, köszönhetően a polgármesteri hivatalban dolgozó csapatnak, a mai napon megmutathatjuk: igenis lett", jelentette ki Gaman Mihály polgármester. „Az iskola épülete megváltozott, a szellemiség azonban megmaradt. És megmarad a pusztadaróci közösség is! Ez egy csapat munkája volt a közösségért, a jövőért", folytatta.

Az ünnepségen jelen lévő Pataki Csaba szenátor visszaemlékezett a pusztadaróci iskola korábbi rossz körülményeire, a hidegre, majd gratulált a megvalósításhoz: „Ez a beruházás is bizonyítja, hogy odafigyeléssel, összefogással tenni tudunk azért, hogy a közösség helyben maradjon és fejlődjön. Ezek után tényleg semmi értelme annak, hogy a szülők Szatmárnémetibe sétáltassák gyerekeiket", fogalmazott. Megjegyzése pedig közel sem alaptalan, hisz a lassan véget érő tanévben nem kevesebb mint 170 pusztadaróci diák tanult különböző szatmárnémeti iskolákban.

Szintén a megyeközpont elszívó erejére hívta fel a figyelmet Kereskényi Gábor parlamenti képviselő. „Azt kívánom, mindig legyen élet e falak között. A város elszívó hatását hatástalanítani - ez is kemény munka lesz", mondta Kereskényi. „Pusztadaróc ismételten bebizonyította, hogy megyénk egyik minta-önkormányzata", tette hozzá.

„Hatalmas megvalósításnak" nevezte az iskola modernizálását Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes, aki szintén kiemelte a helyben tanulás fontosságát. Külön gratulált Vékony-Miclaus Judit igazgatónőnek annak szervezőkészségéért, ami lehetővé tette, hogy oktatás közben folyjon a felújítás.

A felújított iskolaépület átadása egybeesett Erdei Enikő tanárnő nyolcadikosainak ballagásával. A tizenegy diák ballagási ünnepségét a kisebbek szavalata és táncbemutatója tette színesebbé. Noha ennek az osztálynak a tagjai már nem fognak ebben az épületben tanulni, ők lettek az elsők, aki kiaggathatták tablójukat.

A Pusztadaróci Általános Iskola teljes rehabilitálása 1,8 millió lejbe került. Ennek a 85%-kát biztosította az Európai Unió, 13%-át a román kormány, 2%-át (szám szerint 28.946 lejt) pedig a helyi önkormányzat biztosította. A felújított terület eléri az 1650 négyzetmétert. A munkálatoknak köszönhetően szinte teljesen újjászületett az iskola épülete: lecserélték a tetőszerkezetet, kicserélték a nyílászárókat, modernizálták a fűtésrendszert. „Mivel késett a közbeszerzési licit, a határidő pedig szorított, január-februárban kellett tetőt cserélnünk. De jó az Isten és az időjárás velünk tartott", magyarázta Gaman.

Korábbi pályázatokból épített sportterem és a modernizált óvoda mellett most már újjávarázsolt iskola és after school várja tehát a pusztadaróci gyerekeket. A munka azonban ezzel még nem ért véget: a nyáron rendbe kell tenni az udvart és egy belső videórendszert is ki szeretnének építeni, magyarázta Vékony-Miclaus Judit. Hollandiai alapítványtól kapott bútorokból és felszerelésekből eddig öt termet sikerült berendezni, a többiekbe egyelőre a felújításra váró régi berendezés kerül, mondta az igazgatónő.

A Pusztadaróci Általános Iskolában a véget érő tanévben 480 gyerek járt. Ez összesen tíz darab iskolás osztályt jelent. Örvendetes tendencia, hogy jövőre már 11 osztállyal indulhat az oktatás.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: