2011-05-29 08:05:12• hírek • Szatmár.ro

Ballagás a Református Gimnáziumban

Szombaton 10 órakor a Láncos templomban ballagtak a Református Gimnázium diákjai. A négy végzős osztály búcsúztatójára a templom zsúfolásig megtelt az ünneplő szülőkkel, rokonokkal és ismerősökkel.

A 101 végzős diák a négy kapun keresztül, énekelve vonult be az ünnepség színhelyére, a Láncos-temolomba. Ft. Csűry István, a a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke prédikációjában arról beszélt, hogy mit jelent a Istennel jérni az életet. Elmondta, a mai rohanó világban sokszor nem gondolunk Istenre, nem Ő kerül az első helyre az életünkben - de ezt a ballagó ifjaknak nem szabad hagyniuk.

A püspök beszéde után Nt. Kovács Sándor és Nt. Nagy Sándor esperesek köszöntötték a diákokat. Nt. Kovács Sándor, aki egyben az iskolaszék elnöke is egy bibliai igét ajándékozott útravalóul a ballagóknak, majd köszönetképpen, a végzősök nevében is egy-egy szál fehér viragot nyújtott át a Szilágyi Éva igazgatónőnek, egy szülőnek, és a két évfolyamelső fiatalnak: Gábri Evelinnek és Karikás Orsolyának.

A továbbiakban Szilágyi Éva, a gimnázium igazgatónője vette át a szót, aki felhívta a diákok figyelmét arra, hogy legyenek mindig büszkék és bizakodók a sok-sok feladat során, ami rájuk vár. "Maradjatok mindig hűek a kultúrához, a szlőföldhöz és Istenhez, hisz a helyes úton megmaradni hűség nélkül lehetetlen. Ha minden cask egy kis jót is tesztek, már volt értelme az életeteknek" - mondta az igazgatónő, akinek a szavai után került sor az iskola zászlajának hagyományos átadásra, amikoris a végzős XII-es osztályok rábízzák azt az utánuk következő diáknemzedékre.

Ezek után kiosztották az egyházi érettségit igazoló diplomákat. Közel félszázan tették le a fakultatívnak számító egyházi kisértettségit, és hagyományosan a ballagáson adták át a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által kiadott okleveleket. A végzősök búcsúztatása a kiváló tanulmányi eredményeket elért diákok díjazásával zárult.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: