2015-01-16 15:23:23• hírek • Szatmár.ro

Balla Géza boraival ismerkedhettek meg a szatmáriak

A borok szatmári szerelmesei csütörtök este a ménesi borokkal kerülhettek közelebbi kapcsolatba.

Idén is folytatódik a Consult Scolari Egyesület azon tevékenysége, melynek során a minőségi borok élvezetét népszerűsítik, egyuttal képezve is a borok iránt érdeklődő ínyenceket. A különböző szintű borismereti tanfolyamok mellett borkóstolásokat is tartanak, amelyeken egy-egy romániai pincészet mutatja be italait.

Csütörtök este pedig az ország egyik legismertebb és legelismertebb borászata, az aradhegyaljai Wine Princess mutatkozott be. A pincészet történetéről és a borokról maga Balla Géza, a borászat vezetője beszélt. A résztvevőknek lehetőségük volt megkóstolni a pincészet első pezsgőjét is, de rosé, Rajnai Rizling, Furmint, Kadarka és Feketeleányka is szerepelt a megízlelhető borok között.

A bemutatót megelőzően sikerült néhány szót váltanunk Balla Gézával, aki 30 éve foglalkozik borászattal, 17 éve alapított saját céget és jelenleg 100 hektáron termeszti a nemes nedűt adó gyümölcsöt. Emellett egy szőlőfedolgozót is épített és komoly hangsúlyt fektetett a borturizmus meghonosítására, működtetésére is. Ma már több borkóstoló-terem és egy 56 férőhelyes panzió egészíti ki a vállalkozást, melynek alapja és mozgatórugója a minőségi bor.

Balla szerint fontos, hogy a bornak egyénisége legyen, soha nem szabad olyan bort termelni, mint amilyen másfelé is előállítható. A ménesi altalaj jellegzetességei rányomják a bélyegüket a Wine Princess borok ízvilágára, ezért nem hasonlít az Aradhegyalján készített Kadarka más régió ugyanezen borára. A szakember szerint minden borásznak követnie kell a következő jelmondatot: a kört be kell zárni! Ez azt jelenti, hogy a megtermelt szőlőt nem szabad, vagy csak részben szabad értékseíteni, ha a gazda nem tud belőle bort készíteni. Lehet egy bizonyos mennyiségű folyóbort is készíteni, de arra kell törekedni, hogy a bor palackba kerüljön és úgy legyen értékesítve.

Jók a krasznabélteki borok

Balla Géza jól ismeri a megye bortermő vidékeit, a Nachbil Pincészetet vezető Bruttler Jánossal jó kapcsolatot ápol és elismerően beszélt a bélteki borokról. Örvendetesnek tartja, hogy Szatmár megyében is egyre többen foglalkoznak borászattal, nő a szőlővel beültetett területek mérete, a következő lépés a feldolgozó-kapacitás növelése kell legyen.

Nagy befektetés azonban a borászati tartályok, a szükséges gépek megvásárlása, ezért Balla szerint a kistermelőknek szövetkezniük kellene a feldolgozás területén. Nem utolsó sorban pedig minden pályázati lehetőséget ki kell használni - hangsúlyozza a borász.

Balla Géza mutatta be borait

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: