2016-06-17 22:24:22• hírek • MTI

Balhé a lelátón, két gólt herdáltak el a horvátok

Rakitic gólt szerez
Rakitic gólt szerez

A cseh válogatott 0-2-ről felállva 2-2-es döntetlent játszott a horvát csapattal a labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának második fordulójában. A 86. percben a cseh kapu mögötti horvát lelátóról petárdák repültek a pályára, miután pár perccel korábban felvonultak a szurkolók elé a biztonságiak, majd horvát drukkerek egy csoportja egymásnak esett. Állt a játék, emiatt a bíró kilenc percet hosszabbított, s a csehek egyenlítése a ráadásban jött össze.

A horvátok futballoztak aktívan az első félidőben, egyre-másra vezették akcióikat, labdavesztés után pedig rendszerint gyorsan letámadták ellenfelüket és ismét támadásba lendültek. Sok nagy helyzetet nem dolgoztak ki, de 14-szer kísérleteztek kapura lövéssel, így várható volt, hogy az egyikből gól születik, ami a játékrész hajrájához közeledve be is következett. Perisic indult meg a labdával a csehek térfelének közepén, becselezte magát a 16-os bal oldalán, majd 12 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

Vedran Corluka, akinek a törökök elleni vasárnapi mérkőzésen felrepedt a fejbőre, a második félidőre vízilabdás sapkában jött ki.

A második 45 percet lendületesebben kezdték a csehek, de hamar nőtt a hátrányuk, amikor Brozovic labdájával Rakitic lépett ki középen, és elegánsan emelt át a kifutó és elvetődő Petr Cech felett. A horvátok 2-0 után is letámadtak, ezzel együtt negyedórával a vége előtt összejött a cseh szépítés a szűk tíz perccel korábban beállt Milan Skoda jóvoltából, aki Rosicky jobboldali beadása után fejelt kapuba. A horvátok még ekkor is úgy érezhették, hogy győzelmük nem forog veszélyben, de Vida kezezése és Necid magabiztos büntetője miatt két pontot elveszítettek.

A csehek olyan mérkőzésen harcolták ki a döntetlent, melyen az ellenfél végig nagy fölényben játszott. A horvátok négy, a csehek egy ponttal várják az utolsó fordulót.

Eredmény, D csoport, 2. forduló:
Horvátország-Csehország 2-2 (1-0)

Saint-Étienne, Stade Geoffroy Guichard, 38 376 néző, v.: Mark Clattenburg (angol)
gólszerzők: Perisic (37.), Rakitic (59.), illetve Skoda (76.), Necid (94., 11-esből)
sárga lap: Badelj (14.), Brozovic (74.), Vida (93.), illetve Sivok (72.)
Horvátország: Subasic - Srna, Corluka, Vida, Strinic (Vrsaljko, 98.) - Badelj, Modric (Kovacic, 61.) - Brozovic, Rakitic (Schildenfel, 97.), Perisic - Mandzukic
Csehország: Cech - Kaderábek, Hubník, Sivok, Limbersky - Plasil (Necid, 86.) - Rosicky, Skalák, Krejcí, Darida - Lafata (Skoda, 67.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: