2018-12-12 13:51:18• hírek • Bede Emőke

Balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Közlekedési baleset történt kedden Kismajtény területén. A vétkes sofőr elhagyta a helyszínt, de a rendőröktől nem menekülhetett.

A hivatalos rendőrségi tájékoztatás szerint kedden, 18 óra 30 perckor értesítették őket arról, hogy láncbaleset történt Kismajtény területén. A helyszínen végzett vizsgálatok során megállapítást nyert, hogy egy 38 éves Szatmárnémetiből származó férfi túl gyorsan hajtott a nedves úton, emiatt elvesztette irányítását járműve felett és nekicsúszott egy, az út mentén parkoló autónak. Utóbbi autó az ütközés erejétől nekikoccant egy másik, ugyancsak parkoló kocsinak is.


A balesetet okozó autó utasa, egy 49 éves domahidai férfi könnyebb sérüléseket szerzett. A sofőr anélkül hajtott tovább, hogy a hatóságokat értesítette volna, ám a rendőrök megtalálták. Mint kiderült, a férfi még jogosítvánnyal sem rendelkezik. A szatmári sofőrnek lesz mivel elszámolnia, ugyanis gondatlanságból elkövetett testi sértés, a baleset helyszínének elhagyása és jogosítvány nélküli vezetés is szerepel az ügyben indított bűnügyi dossziéban.


Meg nem erősített információk szerint a szatmári férfi szerette volna megvásárolni az autót, és épp egy próbakörre vitte el azt, amikor a balesetet okozta. A megsérült férfi a jármű tulajdonosa volt, akit az eset után a nagykárolyi kórházba kellett szállítani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: