2012-06-28 17:04:46• hírek • Szatmár.ro

Baleset a Vraja Crasnei-nél - hárman sérültek meg

Elaludt a Dacia Logan sofőrje, az autó fának ütközött majd felborult - szerencsére senki sem halt meg.

Balesethez riasztották csütörtök délután 16 óra után néhány perccel a rendőrséget és a mentőket. Egy Dacia Logan típusú személygépkocsi Nagykároly irányából Szatmárnémeti felé tartott, amikor a Vraja Crasnei étterem közelében az autó vezetője elaludt, a magára maradt autó pedig elhagyta az utat és a menetirány szerinti jobb oldalon található egyik fának ütközött. A szemtanúk elmondása szerint az autó az ütközést követően felborult majd egy másik fának csapódott.

Az autó vezetőjét és két utasát a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. Két személyt kórházba kellett szállítani, az autóban utazó Rajta Csaba viszont kisebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. A férfi a sajtó képviselőinek elmondta: napi rendszerességgel utaznak ezen az útvonalon, ugyanis a Nagykároly melletti Csanáloson dolgoznak.

Sajnos csak későn vették észre, hogy az autó vezetője elaludt a volánnál, ezért nem tudták megelőzni a balesetet.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: