2014-04-24 11:18:27• hírek • MTI

Bajnokok egymás között Lisszabonban

Lesz-e oka az örömre Pirlónak és a Juventusnak Lisszabonban?
Lesz-e oka az örömre Pirlónak és a Juventusnak Lisszabonban?

A legnagyobb esélyesnek tartott Juventus a Benficához látogat, a Sevilla pedig a Valenciát fogadja a labdarúgó Európa Liga elődöntős párharcainak csütörtöki első mérkőzésein.

A Benfica vasárnap története során 33. alkalommal nyerte meg a portugál bajnokságot, míg a Juventus jelenleg nyolc pont előnnyel vezeti a Serie A-t, és szinte bizonyos, hogy meg is védi címét.    A 22.05 órakor kezdődő találkozón két olyan gárda csap majd össze, amely még nem szenvedett vereséget a sorozat mostani kiírásában. Ráadásul a Benfica története során még veretlen hazai környezetben az Európa Ligában: 17 mérkőzésen 15 győzelem és mindössze 2 döntetlen a Sasok mérlege.

A Benfica és a Juventus korábban kétszer találkozott egymással az európai kupákban, a Bajnokcsapatok Európa Kupájának 1967/68-as idényében az elődöntőben csaptak össze, akkor a legendás Eusebio vezette portugálok kettős győzelemmel jutottak a fináléba, amelyet végül elvesztettek a Manchester United ellen.

Legutóbb 1993-ban az EL jogelődje, az UEFA Kupa negyeddöntőjében találkozott a két csapat, a Giovanni Trapattoni által dirigált torinói alakulat az első mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedett, a visszavágón azonban magabiztos, 3-0-s diadalt aratott és meg sem állt egészen a végső győzelemig. Ebben a párharcban a Juventus jelenlegi vezetőedzője, Antonio Conte is ott volt a pályán.

A másik ágon spanyol házi rangadóra, Sevilla-Valencia összecsapásra kerül sor, szintén 22.05 órás kezdéssel. A két gárda a 2000-es években az UEFA Kupában összesen háromszor diadalmaskodott, előbbi 2006-ban és 2007-ben is megnyerte a sorozatot, utóbbi pedig 2004-ben bizonyult a legjobbnak. A bajnokságban a két csapat őszi mérkőzését hazai környezetben 3-1-re nyerte a Valencia, a februári "visszavágón" pedig gól nélküli döntetlen született. Történetük során eddig összesen 207 tétmérkőzést vívtak egymással a felek, s 95 Valencia-siker mellett 35 döntetlen és 77 Sevilla-győzelem született.

Érdekesség, hogy a Sevilla immár második alkalommal csap össze spanyol csapattal az EL-ben: a nyolcaddöntőben a városi rivális Betist hazai vereség és idegenbeli győzelem után búcsúztatta. Szintén érdekesség, hogy a Valencia az idén valamennyi párharcát idegenben kezdte az EL-ben.

A páros esélyese amúgy a tavasszal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó és jobb formában lévő Sevilla. Az andalúzok esélyeit javítja az is, hogy jóval „hosszabb a kispadjuk": szükség esetén olyan játékosokat tud pályára küldeni Unai Emery, mint a korábbi német válogatott Piotr Trochowski és Marko Marin vagy a francia válogatott Kevin Gameiro. Sokat nyomhat a latba az is, hogy a Sevillát edző Unai Emery - aki 2008-2012 között a Valencia kispadján ült - lényegesebben nagyobb európai tapasztalattal bír (67 meccs, 30 győzelem), mint kollégája, az argentin Juan Pizzi, aki eddig hat meccsen ült a kispadon és négy győzelmet aratott.

Európa Liga, elődöntő, első mérkőzés:

Benfica-Juventus 22.05 Story4, DigiSport1.ro, DolceSport1
Sevilla-Valencia 22.05 Digisport1.hu, DigiSport2.ro, DolceSport2

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: