2009-12-26 20:13:42• hírek • Balogh Anita

Bajnoki cím a Szatmár.ro-nak

Negyedik éve szervezik meg a Csipler Sándor vívóteremben a Szilveszter kupát, amelyen a szatmári írott és elektronikus média képviselői küzdenek meg a megtisztelő címért.

Országos bajnokságoknál és szuperkupáknál is komolyabb összecsapás helyszíne volt a szatmárnémeti Vívóterem, igaz, ezt most csak a sajtósok gondolják így, hiszen ők léptek pástra a bajnoki címért. Természetesen a Szatmár.ro sem szeret kimaradni semmi jóból, így a Szatmári Magyar Hírlap, a Szatmári Friss Újság, az Informatia Zilei és a Gazeta De Nord-Vest ellen mi is tőrt ragadtunk. A hírportált a főszerkesztő, Czinzel László képviselte, ami már önmagában is félelemmel töltötte el vetélytársait. Czinzel ugyanis 2007-ben megnyerte a kupát, 2008-ban pedig harmadik helyezett lett.

A verseny komoly bemelegítéssel vette kezdetét, a sajtósok jobbnál jobb célzóvizeket vettek magukhoz, a minél pontosabb találatok érdekében. A mérkőzések két csoportban folytak, kiélezett tusák követték egymást, lapunk munkatársa pedig a csoportkörök végén egyenesen az elődöntőbe került. Asszó asszót követett, Czinzel pedig a döntőben találta magát, vele pedig Romász János, a Szatmári Magyar Hírlap mindenre elszánt sportszerkesztője nézett farkasszemet. Heroikus küzdelem következett, a két kardforgató fej-fej mellett haladt a nyolc tusig tartó párharcban és csak az utolsó pillanatban dőlt el a meccs - a Szatmár.ro javára.

A végeredmény: 1. Czinzel László (Szatmar.ro), 2. Romász János (Szatmári Magyar Hírlap), 3. Chiorean Daniel (Informatia Zilei), 3. Fodor Lajos (Szatmári Magyar Hírlap), 5. Pesek Attila (Szatmári Friss Újság), 6. Florin Muresan (Gazeta de Nord-Vest), 7. Őri Pákay Franciska (Szatmári Friss Újság).


A kupa résztvevői, egy-két drukkerrel és szakmai irányítóval kiegészülve
A kupa résztvevői, egy-két drukkerrel és szakmai irányítóval kiegészülve


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: