2013-12-06 16:57:10• hírek • Szatmár.ro

Bajnok-esélyeseket fogadnak a VSK-s lányok

Szombaton 18 órai kezdettel a Both Katalin Sportteremben játszanak a kosaras lányok.

Hazai pályán játszik a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata szombaton. Az ellenfél a bajnoki címre hajtó Gyulafehérvári CSU lesz.

- Korábban Gyulafehérvár még soha nem nyert Szatmáron, de most ez Dávid és Góliát csatája lesz, és nekünk most nem nagyon van esélyünk győzni. Mindenesetre megpróbálunk minőségi kosárlabdát játszani, és felvenni velük a versenyt. Szerintem a Gyulafehérvárnak van a legjobb kerete, a bajnoki cím és a kupa megszerzését tűzték ki célul, tehát egyértelműen ők az esélyesek, még ha kicsit fáradtabbak is lesznek a hétközi bécsi nemzetközi kupameccs miatt - mondta Florin Muresan szakosztályelnök.

Éles Péter, a szatmári csapat edzője egyébként egy ideig a CSU sportigazgatója volt, de mint elmondta: az, hogy ismeri az ellenfelet, az legfennebb egy negyeden keresztül segíthet. A folytatásban viszont a játéktudás fog dönteni.

- A Gyulafehérvár 10 kosarasa közül bármelyik kezdő lenne nálunk, és ha a képességeik alapján játszanak, akkor azt mondom, hogy semmi esélyünk. Persze mindenképpen helyt akarunk állni, és tartogatunk néhány meglepetést a gyulafehérváriaknak - mondja az edző.

Nemzeti Liga, 11. forduló, szombat: Szatmárnémeti VSK-Gyulafehérvári CSU,  Rapid-Craiovai SCM, Alexandriai CSBT-Aradi BC ICIM, Galaci Phoenix-Temesvári BCM Danzio.
Vasárnap: Targovistei CSM-Kolozsvári U, Brassói Olimpia-Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC, Nagyváradi U CSM-Marosvásárhelyi Nova Vita.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: