2009-04-07 12:30:27• hírek • Szatmar.ro

Angol-ibériai párharc

Manchester és az Arsenal ibériai csapatok ellen lép pályára kedden.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első játéknapján két angol együttes is érdekelt és mindketten az Ibériai félszigetről származó csapat ellen vívhatja ki a továbbjutást, amelyre a statisztika szerint miden esélye megvan, lévén a „ködös Albionból" származó együttest 2007-ben búcsúztatott utoljára külföldi csapat. Akkor a Milan múlta fölül a Manchester Unitedet.

 

Azt a Manchestert, amely kedden a Portót fogadja, igen kedvező előjellel és erős visszavágási vággyal. Sir Alex Ferguson legényei immár 21 mérkőzése nem hagyták el vesztesen a pályát a BL-ben és odahaza 19 találkozó óta veretlenek. Ráadásul portugál csapat még soha nem nyert az Old Traffordon (nyolc győzelem, két döntetlen), míg a Porto egy pontszerzés mellett tíz vereséget tud felmutatni Angliában, az utolsó két meccsén pedig nyolc gólt kapott. Érdekesség, hogy a ManU eddig 14 negyeddöntőn lépett pályára és tíz győzelem mellett négy vereséget szenvedett. Amikor viszont a Porto eljutott az elődöntőig, akkor meg is nyerte a sorozatot.

Ami pedig a visszavágást illeti, 2004 tavaszán a Porto a nyolcaddöntőben 2-1-es győzelmet aratott a Stadio Dragao-ban, ám a visszavágón a Manchester sokáig 1-0-ra vezetett. Ám a 90. percben egy előreívelt szabadrúgásba Costinha ért bele fejjel, ez pedig úgy megzavarta Tim Howard kapust, hogy a labda a hálóba kötött ki, a „Sárkányok" pedig meg sem álltak a végső győzelemig.

Szintén a visszavágás a kulcsszó a másik negyeddöntőn is, ahol a Villarreal a 2006-os események miatt szeretne elégtételt venni. Három évvel ezelőtt az elődöntő első mérkőzését a Kolo Toure góljával az Arsenal nyerte, majd a visszavágón 0-0 született. Nem utolsó sorban azért, mert Jens Lehmann az utolsó percben kivédte Roman Riquelme büntetőjét.

A spanyolok bízhatnak a statisztikában, mert még soha nem szenvedtek vereséget hazai pályán a Bajnokok Ligájában és angol együttes ellen csak egy gólt kaptsk az El Madrigalban. Az „Ágyúsok" viszont nem túl harciasak, amennyiben spanyol földre lépnek, hiszen hat vereség mellett mindössze két győzelmet tudnak felmutatni.

A hiányzókat figyelembe véve egyértelműen az angolok állnak jobban, a hétvégi bajnokin három olyan játékos is visszatért, akik korábban hetekig a fizioterápiára jártak edzés helyett: Fabregas rögtön adott két gólpasszt, Adebayor pedig mindkettőt bevágta és Walcott is remekül játszott. Biztosan nem léphet pályára van Persie, Diaby és Eduardo, míg a spanyoloknál Cazorla lábát törte a hétvégi bajnokin.

Kolo Tourénak kedden sem lesz könnyű dolga

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: