2015-07-17 02:13:56• hírek • Kocsis Zoltán

Bajban a Ferencváros, bizakodhat a Debrecen

Felemásan sikerült a magyar és a román csapatok szereplése az Európa Liga második fordulójának első felvonásában. Amíg az Astra nyert Skóciában és a Debrecen ikszelt Lettországban, addig a Botoşani kikapott Varsóban, a Ferencváros pedig odahaza.

A Debreceni VSC 2-2-es döntetlent ért el a lett Skonto vendégeként, így kedvező helyzetből várhatja az egy hét múlva esedékes hazai visszavágót.

A Loki kezdeményezőbben lépett fel a találkozó elején és erőfeszítése hamar eredményre vezetett: a 9. percben Balogh Norbert ívelte be jobbról a labdát, a középen érkező Tisza Tibor pedig közelről, kapásból bevette a hazaiak kapuját. A lett csapat teljesen váratlanul, szinte első támadásából még az első félórában válaszolt: egy kontra végén Arturs Karasausks cselezte ki Mészáros Norbertet, majd 17 méterről, laposan a jobb alsó sarokba lőtt. A bekapott gól nem vetette vissza a hajdúsági együttest, továbbra is fölényben játszott, a félidő végén újra vezetést szerezhetett volna, ám a kapufa megmentette az ellenfelet.

A szünet után szinte azonnal vezetést szerzett a lett csapat: Karasausks gyorsított fel egy jó passz után a védők között, a támadó pedig magabiztosan emelt Verpecz István kapujába. A Debrecen ezt követően nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, melynek köszönhetően több lehetősége is volt az egyenlítésre, végül a 72. percben a frissen beállt Geoffrey Castillion közelről lőtt a kapuba. A lefújásig, bár kiegyenlítettebbé vált a játék, így is a magyarok futballoztak fölényben, azonban több gól már nem esett.

A Ferencváros viszont hazai pályán 1-0-ra kikapott bosnyák vendégétől, a Zeljeznicartól így egy hét múlva nehéz visszavágóra számíthat idegenben.

Kissé álmosan kezdett a Ferencváros, míg a bosnyák csapat bátran futballozott és távoli lövésekkel veszélyeztetett, azonban a próbálkozások elkerülték a magyar kaput. A félidő derekán aztán magához ragadta a kezdeményezést a magyar kupagyőztes és nemcsak mezőnyfölényt harcolt ki, hanem sorra dolgozta ki a helyzeteket. A szünetig akár többgólos előnyre is szert tehetett volna az FTC, de valamennyi lehetőség kimaradt: egy ízben a kapufa mentett, egyszer pedig Leandro négy méterről lőtt a kapu fölé.

A folytatásra rendezte sorait a bosnyák együttes, azaz korántsem volt akkora nyomás rajta, mint az első játékrész végén. A Ferencvárosnál volt többet a labda, de mezőnyfölénye ekkor meddőnek bizonyult, nem találta a rést a vendégek védelmén. Az utolsó negyedórára ismét fokozódott a nyomás a vendégeken, megint veszélyesebben játszott a zöld-fehér gárda, de csak nem sikerült bevennie a bosnyákok kapuját, sőt, az utolsó percben a vendégek váratlanul a győzelmet is megszerezték.

Szintén egy gól döntött Invernessben is, ahol az Astra Budescu 24. percben szerzett szabadrúgásgóljával szerezte meg a győzelmet. Az első félidő inkább küzdelmet, a második pedig több nagy helyzetet hozott. A hazaiak részéről Doran és Dani Lopez járt közel az egyenlítéshez, román részről pedig de Amorim találta el a kapufát.

Egy gólt láthattak a nézők Varsóban is, ahol a Botoşani a várakozásoknál jóval jobban tartotta magát a Legia vendégeként. A magyar válogatott Nikolics Nemanját a 66. percig a soraiban tudó lengyelek az első félidőben nem is nagyon tudták megszorítani a moldvaiakat, mi több, a gólhoz a legközelebb a szatmári Brata járt. Az utolsó félórában aztán sorra jöttek a Legia helyzetei, a 78. percben pedig Duda egy remek, 20 méteres lövéssel megszerezte a meccs egyetlen találatát.

Európa Liga, második selejtezőkör, első meccsek:
Skonto Riga - Debrecen 2-2
gólok: Karasausks (27., 47.) illetve Tisza (9.), Castillion (72.)

Ferencváros - Zeljeznicar 0-1
gól: Beganovic (90.)

Inverness - Astra 0-1
gól: Budescu (24.)

Legia Varsó - Botoşani 1-0
gól: Duda (78.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: