2015-05-28 01:19:14• hírek • Kocsis Zoltán

Bacca jelentette a különbséget, a Sevilla megvédte címét

A meccs hőse: Carlos Bacca
A meccs hőse: Carlos Bacca

A várakozásoknak megfelelően a Sevilla labdarúgócsapata megvédte címét az Európa Ligában, miután Carlos Bacca remeklésének (is) köszönhetően 3-2 arányú győzelmet aratott a Varsóban megrendezett döntőben a szezon meglepetéscsapata, a Dnyipro ellen. Az ukránok a vártnál bátrabb és kezdeményezőbb játékkal rukkoltak elő, hősiesen harcolva alaposan megnehezítették a spanyolok dolgát.

A legutolsó négy EL-meccsén mindössze három gólig jutó Dnyipro szinte azonnal vezetést szerzett, miután a horvát Nikola Kalinic és a brazil Matheus játszott össze: Kalinic egy hosszú labdát játszott Matheushoz, aki beívelésével üresen találta meg a horvátot, ő pedig be is fejelte a labdát.

A Zenit és a Fiorentina elleni hazai meccseken már megtapasztalhattuk, hogy a Sevilla szinte képes újjászületni a második félidőre - talán erre gondoltak az andalúz szurkolók is ekkor. Ám nem kellett annyit várniuk. A 23. percben egy szöglet után  Grzegorz Krychowiak került közel az egyenlítéshez, ám Denisz Bojko bravúrral védeni tudott. Ez mintha előrejelezte volna a 28. perc eseményeit: újabb szöglet, kapu előtti kavarodás, Bacca tette vissza a labdát Krychowiaknak, aki kiegyenlített.

Az ukránok még fel sem ébredtek a pofonból, amikor a 31. percben Reyes passzolt zseniálisan Baccához, a kolumbiai kilépett a leshatárról, kicselezte a kapust és máris vezetéshez juttatta a címvédőt.

A remek első félidő folytatásában előbb Jevgenyi Konopljanka, majd a másik oldalon Aleix Vidal tüzelt távolról alig kapu mellé. Ezzel együtt nem vonulhatott előnnyel az öltözőbe a Sevilla, mivel a 44. percben Ruszlan Rotan egy pazar szabadrúgással kiegyenlített.

A második félidő meglepően kezdődött, hisz jó húsz percig a Dnyipro irányított: magasra tolták védekezésüket, letámadták a spanyolokat, labdaszerzést követően pedig bátran támadtak. Komoly helyzetig azonban nem jutottak. Nem úgy a Sevilla, amely egy újabb szöglet után Krychowiak révén került helyzetbe. Ez még kimaradt, ám a 73. percben Stéphane Mbia labdaszerzését és Vitolo remek passzát követően ismét Bacca lépett ki a leshatárról - és ismét vezetéshez juttatta csapatát.

Az előző négy EL-meccsén mindössze egy gólt kapó Dnyipro ebből a pofonból viszont már nem tudott felállni. Mi több, Bacca kétszer is bebiztosíthatta volna csapata sikerét, ám előbb Bojko védte hatalmas bravúrral fejesét, majd a szöglet után a kapu mellé bólintott. A 93. percben még Coke lőhetett volna gólt, ám az eredmény már nem változott. A Sevilla 2007 után ismét megvédte címét, négy győzelmével pedig immár rekorder a második számú európai kupasorozatban: a Middlesbrough, az Espanyol és a Benfica után a Dnyipro sem tudta legyőzni a döntőben.

Európa Liga döntő, Varsó:

Dnyipro - Sevilla 2-3
gólok: Kalinic (7.), Rotan (44.) illetve Krychowiak (27.), Bacca (31., 73.)

Az Európa Liga (1971-ig Vásárvárosok Kupája, majd 2009-ig UEFA Kupa) döntői:

1958: FC Barcelona (spanyol)-London válogatottja (angol) 2-2, 6-0  
1960: FC Barcelona-Birmingham City (angol) 1-1, 4-1  
1961: AS Roma (olasz)-Birmingham City 2-0, 2-2  
1962: FC Valencia (spanyol)-FC Barcelona 6-2, 1-1  
1963: FC Valencia-Dinamo Zagreb (jugoszláv) 2-0, 2-1  
1964: Real Zaragoza (spanyol)-Juventus (olasz) 2-1  
1965: FERENCVÁROS-Juventus 1-0  
1966: FC Barcelona-Real Zaragoza 0-1, 4-2  
1967: Dinamo Zagreb-Leeds United (angol) 2-0, 0-0  
1968: Leeds United-FERENCVÁROS 1-0, 0-0  
1969: Newcastle United-ÚJPESTI DÓZSA 3-0, 3-2  
1970: Arsenal (angol)-RSC Anderlecht (belga) 1-3, 3-0  
1971: Leeds United-Juventus 2-2, 1-1  
1972: Tottenham Hotspur (angol)-Wolverhampton Wanderers (angol) 2-1, 1-1  
1973: FC Liverpool (angol)-Borussia Mönchengladbach (német) 3-0, 0-2  
1974: Feyenoord (holland)-Tottenham Hotspur 2-2, 2-0  
1975: Borussia Mönchengladbach-Twente (holland) 0-0, 5-1  
1976: FC Liverpool-FC Bruges (belga) 3-2, 1-1  
1977: Juventus-Athletic Bilbao (spanyol) 1-0, 1-2  
1978: PSV Eindhoven (holland)-Bastia (francia) 0-0, 3-0  
1979: Borussia Mönchengladbach-Crvena zvezda (jugoszláv) 1-1, 1-0  
1980: Eintracht Frankfurt (német)-Borussia Mönchengladbach 2-3, 1-0  
1981: Ipswich Town (angol)-AZ Alkmaar (holland) 3-0, 2-4  
1982: IFK Göteborg (svéd)-Hamburger SV (német) 1-0, 3-0  
1983: RSC Anderlecht-Benfica (portugál) 1-0, 1-1  
1984: Tottenham Hotspur-RSC Anderlecht 1-1, 1-1 - 11-esekkel: 4-3  
1985: Real Madrid (spanyol)-VIDEOTON 3-0, 0-1  
1986: Real Madrid-1. FC Köln (német) 5-1, 0-2  
1987: IFK Göteborg-Dundee United (skót) 1-0, 1-1  
1988: Bayer Leverkusen (német)-Espanyol (spanyol) 0-3, 3-0 - 11-esekkel: 3-2  
1989: SSC Napoli (olasz)-VfB Stuttgart (német) 2-1, 3-3  
1990: Juventus-Fiorentina (olasz) 3-1, 0-0  
1991: Internazionale (olasz)-AS Roma 2-0, 0-1  
1992: Ajax Amsterdam (holland)-Torino (olasz) 2-2, 0-0  
1993: Juventus-Borussia Dortmund (német) 3-1, 3-0  
1994: Internazionale-Salzburg (osztrák) 1-0, 1-0  
1995: AC Parma (olasz)-Juventus 1-0, 1-1  
1996: Bayern München (német)-Girondins Bordeaux (francia) 2-0, 3-1  
1997: Schalke 04 (német)-Internazionale 1-0, 0-1 - 11-esekkel: 4-1  
1998: Internazionale-SS Lazio (olasz) 3-0  
1999: AC Parma-Olympique Marseille (francia) 3-0  
2000: Galatasaray (török)-Arsenal (angol) 0-0 - 11-esekkel: 4-1  
2001: FC Liverpool-Alavés (spanyol) 5-4 - aranygóllal 
2002: Feyenoord-Borussia Dortmund 3-2 
2003: FC Porto (portugál)-Celtic Glasgow (skót) 3-2 - hosszabbítás után 
2004: FC Valencia (spanyol)-Olympique Marseille (francia) 2-0 
2005: CSZKA Moszkva (orosz)-Sporting Lisboa (portugál) 3-1 
2006: Sevilla (spanyol)-Middlesbrough (angol) 4-0 
2007: Sevilla (spanyol)-Espanyol (spanyol) 2-2 - 11-esekkel: 3-1
2008: Zenit (orosz)-Glasgow Rangers (skót) 2-0
2009: Sahtar Donyeck (ukrán)-Werder Bremen (német) 2-1 - hosszabbítás után
2010: Atlético Madrid (spanyol)-Fulham (angol) 2-1 - hosszabbítás után
2011: FC Porto (portugál)-Braga (portugál) 1-0
2012: Atlético Madrid (spanyol)-Athletic Bilbao (spanyol) 3-0
2013: Chelsea (angol)-Benfica 2-1
2014: Sevilla-Benfica 0-0 - 11-esekkel: 4-2
2015: Sevilla-Dnipro (ukrán) 3-2

Összesen:
4: Sevilla
3: Juventus, Internazionale, FC Liverpool, FC Barcelona, Valencia
2: Atlético Madrid, Borussia Mönchengladbach, Tottenham Hotspur, Real Madrid, IFK Göteborg, Parma, Feyenoord, Porto, Leeds United
1: Anderlecht, PSV Eindhoven, Eintracht Frankfurt, Ipswich Town, Bayer Leverkusen, SSC Napoli, Ajax Amsterdam, Bayern München, Schalke 04, Galatasaray, CSZKA Moszkva, Zenit, Sahtar Donyeck, AS Roma, Real Zaragoza, FERENCVÁROS, Dinamo Zagreb, Newcastle United, Arsenal, Chelsea

Nemzetek szerint:
15: Spanyolország
11: Anglia
10: Olaszország
6: Németország
4: Hollandia
2: Svédország, Portugália, Oroszország
1: Belgium, Törökország, Ukrajna, MAGYARORSZÁG, Horvátország

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: