2014-08-13 12:29:14• hírek • Szatmár.ro

Babos kendőket elő, jön a Beatrice!

Ricse, ricse, Beatrice! – üvölti majd a tömeg augusztus 23-án, 20 órától a szatmárnémeti Kossuth-kertben, ugyanis nem szabad elfeledni, szombat lévén a nyolc óra munkát követően és a jól megérdemelt nyolc óra pihenést megelőzően kell az a bizonyos nyolc óra szórakozás is.

Még azok is kijöhetnek Nagy Feró és bandája koncertjére, akik úgy élvezik a strandot, hogy alig tudják otthagyni. Innen és majd onnan, a Kossuth-kertből is üzenjük nekik, érdemes benézni a koncertre, mert megtudhatják, milyenek is Azok a boldog szép napok. Azoknak pedig, akik utálják az egész XX. századot és azoknak, akik járják az útjukat, kötelező a megjelenés.

A Beatrice - vagy egyszerűen csak Ricse - 1969-ben alakult lányzenekarként, akik főleg feldolgozásokat játszottak. 1971-ben csatlakozott Nagy Feró a zenekarhoz frontemberként. A következő években teljesen kicserélődött a tagság, 1974-től elkezdtek saját dalokat írni az akkor divatos glam rock stílusban. Folyamatosan próbáltak lemezszerződéshez jutni, ennek érdekében 1976-tól a diszkózene felé orientálódtak.

1977-ben feloszlottak, majd a következő évben Nagy Feró Miklóska Lajos basszusgitárossal, Lugosi László gitárossal, Gidófalvy Attila billentyűssel és Donászy Tibor dobossal újjáalakította a Beatricét, és az AC/DC nyomán újra rockot játszottak. Ekkor születtek olyan mára klasszikussá vált, a mindennapi kilátástalanságot megéneklő dalaik, mint a Jerikó, a Nagyvárosi farkas, vagy az Angyalföld. A pártállami kultúrpolitika folyamatosan akadályozta a „kezelhetetlen” zenekart, mely ennek hatására végül 1981-ben feloszlott.

A Beatrice az 1987-es újjáalakulása után, a rendszerváltás légkörében lett sikercsapat. 1988-ban magánkiadásban végre megjelent első albumuk, az 1991-es, Utálom az egész XX. századot című második lemezük pedig 40 héten keresztül szerepelt a Mahasz lemezeladási toplistáján, és az első helyre is feljutott. A lemezről a Beatrice máig legnagyobb slágere a 8 óra munka című dal lett. Magyarország szerte teltházas koncerteket adtak. 1994-re az együttes gyakorlatilag elfogyott: Nagy Feró mellett csak Brúger László gitáros maradt az együttesben. Nagy Feró ezért ismét újjászervezte a zenekart, és 1994-től hivatalosan is Új Beatrice néven működtek, változó felállással. Az „új” jelzőt a későbbiekben elhagyták, ugyanakkor az utóbbi években gyakran hirdetik a koncerteket „Nagy Feró és a Beatrice” formában.

Nyerj a Szatmár.ro-val: Oszd meg a Szatmár.ro hírportál Partiumi Magyar Napokról szóló híreit a Facebook-on és megnyerheted a rendezvénnyel kapcsolatos ajándéktárgyak valamelyikét. A nyereményekről egy kicsit később tájékoztatunk, de addig is érdemes megosztani a cikkeinket, mert minden megosztás nyereményt érhet!

És mindazok, akik nélkül ez nem jöhetne létre:

Kiemelt támogatók: Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Nemzeti Együttműködési Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány

Arany fokozatú támogatók: Autonet-A24, Tarr Beton, Kreativ, Barta Ati, No Pardon Pub, Mindig Friss

Ezüst fokozatú támogatók: Rosendahl, Farmacenter, CBA, Arnisol, Nord Star, Hotel Astoria, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Panatek, Hanna Konyhatechnika, Promocraft, Gerbog.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: